Az “Elbűvölő Sanghaj” Budapestre érkezett

sanghaj
Sanghaj két arca közül a 21. századit ismeri jobban a világ
Vágólapra másolva!
Június 18. án a „Lehetőségek, Kihívások, Kölcsönös Előnyök" eseménnyel megkezdődött a Magyar-Kínai Gazdasági Fórum a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából. A neves közgazdász, a Világbank korábbi vezető közgazdásza, Lin Yifu, továbbá Zhang Jun, a Fudan Egyetem Gazdasági Karának dékánja, valamint Ugrósdy Márton, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója, és a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza, Szombati Anikó beszélgettek az „Egy öv, egy út" kezdeményezés gazdasági fejlesztéseiről.
Vágólapra másolva!

Lin Yifu rámutatott arra, hogy az infrastruktúra-összeköttetésre összpontosító „Egy öv, egy út" kezdeményezés segíti a gazdasági növekedés szűk keresztmetszetének megszüntetését és a közös jólét platformjává válik a világban, beleértve a közép-kelet-európai országokat, például Magyarországot is. „Változó Sanghaj" címmel Zhang Jun megosztotta Sanghaj fejlesztési bölcsességét a globalizáció összefüggésében olyan példákkal, mint az Import Expo, a Sanghaj Szabadkereskedelmi Övezet és a Jangce-delta integráció fejlesztése. A magyar közgazdászok rámutattak, hogy

a két új erős térség, Kína és Közép- és Kelet-Európa közötti gazdasági cserék tovább bővülnek a pozitív tényezőknek köszönhetően, mint például az „Egy öv, egy út" kezdeményezés és a „Keleti nyitás politika".

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elismerően beszélt a fórumról:

A fórum a 2019-es magyarországi "Elbűvölő Sanghaj" város promóciós rendezvény egyik fő eseménye. A rendezvény fő támogatója a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége, főszervezői Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája, a Magyar Nemzeti Bank és a Fudan Egyetem, emellett részt vettek a szervezésben a Sanghaj Múzeum, a Sanghaji Nemzetközi Kulturális Egyesület, a Fudan Egyetem Gazdasági Kara, Budapest Főváros Önkormányzata, a Pallasz Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány és más intézmények is. Őexc. Duan Jielong, magyarországi kínai nagykövet, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszter-helyettese, Magyar Levente, és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Patai Mihály több mint 100 magyar és kínai vendéggel együtt részt vettek a megnyitó ünnepségen, a gazdasági fórumon és más eseményeken. Duan Jielong nagykövet úr a megnyitó ünnepségen a következőket mondta:

A fórumon kívül az egy héten keresztül tartandó „Elbűvölő Sanghaj" rendezvény keretén belül megrendezésre kerül a „Az érmék útja – Magyarország és Kína az ókori Selyemúton" kiállítás is. A kiállítást a Sanghaj Múzeum és a Magyar Nemzeti Bank közös szervezésével a Krisztus előtti 2. századtól a mai korszakig összesen 190 különböző korszakbeli reprezentatív magyar és kínai pénzérme került kiállításra, amely 2 hónapon keresztül lesz megtekinthető.

A Selyemúton megjelent ősi pénzéremtől kezdve a mostani legnépszerűbb Alipay-ig életszerűen bemutatják a pénzérem fejlődésének útját.

A kiállítás végén a magyar és kínai ősi pénzérmék egy QR kódmintába lettek kombinálva, ami arra csábította a közönséget, hogy kíváncsian kezükbe vegyék telefonjaikat és megpróbáljanak a kiállítás hivatalos honlapjára kapcsolódni, hogy a pénzérmék változását dinamikus formában megtekinthessék. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszter-helyettese, Magyar Levente azt mondta, minden pénzérme a történelem egy részéről mesél. „Az érmék útja" olyan, mint a régi két jó barát Kína és Magyarország találkozása Budapesten, hogy felidézzék a múltat és a jövőbe tekintsenek. A pavilonban egyidejűleg megrendezésre került a „Sanghaj Eleganciája" kreatív-kulturális kiállítás, és kiállították a magyar közönségnek a sanghaji kultúrát bemutató Sanghaj Múzeum klasszikus kreatív-kulturális termékeit.

Az „Elbűvölő Sanghaj" Budapestre érkezett

Az azonos időszakban megrendezésre kerülő „Elbűvölő Sanghaj" fotókiállítás 60 válogatott fényképpel vonzza a látogatókat és mutatja be a legutóbbi városi tájakat Sanghajban, valamint a Kína és Magyarország közötti baráti cseréket. Zsófia, Budapesti lakos a következőket mondta: „A kiállítás csarnokában sétálni olyan, mintha Sanghaj utcáiban sétálnék. Már elküldtem a fényképeket a családomnak, és elterveztük, hogy ellátogatunk Sanghajba a jövőben. Már alig várjuk!"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!