Világszerte tovább tart az aranyláz

arany, gold, aranyrúd, aranytömb,
Vágólapra másolva!
A kiéleződő iráni konfliktus, valamint a Fed kamatdöntő ülése állhat a mögött, hogy öt nap alatt közel 5 százalékkal, hétfőn már 1410 dollár fölé drágult a sárga nemesfém. Ám szakértők szerint ezzel még nincs vége az árfolyam emelkedésének. A fizikai nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.-nél például úgy vélik, a következő hónapokban akár az 1600 dollárt is elérheti az arany jegyzése - heti befektetési ötletek.
Vágólapra másolva!

Az idén elmaradhat a nyári uborkaszezon az arany piacán. Hagyományosan ugyanis a június végétől augusztus közepéig tartó időszakban a legalacsonyabb a sárga nemesfém éven belüli árfolyama, ám a jelek arra mutatnak, hogy ez most nem feltétlenül lesz így – hívta fel az Mfor.hu figyelmét a Conclude Zrt. vezető értékesítője. Juhász Kristóf szerint a geopolitikai helyzet, az eltűnő reálkamatok, az inflációs félelmek felerősödése és a részvénypiacok túlárazottsága mind a sárga nemesfém régóta időszerű árfolyam-emelkedését támasztja alá.

– hívta fel a figyelmet Juhász Kristóf.

Az aranypiaci szakértő szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank kamatpolitikájának változása is a sárga nemesfém malmára hajthatja a vizet. A csökkenő reálhozamok miatt az arany alternatív befektetésként való tartása alacsony költséggel jár, s az ezzel párhuzamosan megjelenő inflációs félelmek erősödése sokakat sarkallhat a hosszú távú értékőrző tulajdonsága miatt népszerű nemesfém vásárlására.

Forrás: AFP

Az arany dollárban kifejezett árfolyama az év eleje óta mintegy 10 százalékot emelkedett, jelenleg közel 1410 dollárt ér egy uncia arany (1 uncia = 31,1035 gramm).

S ha megindulnak a befektetői pénzek a nemesfémpiacra, árfolyama rövid idő alatt akár az 1600 dollárt is elérheti.

Bár a 2011-es történelmi,1920 dollár/unciás csúcs még távolabb van, az arany forintban mért árfolyama már csak néhány százalékra van a rekordtól. Nyolc éve 415 ezer forint körül tetőzött a sárga nemesfém unciánkénti árfolyama, hétfőn pedig már meghaladta a 400 ezer forintot. Ebben az arany áremelkedése mellett a forint jelentős gyengülése is szerepet játszik: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint egy dollár átlagárfolyama 2011-ben 207 forint volt, most viszont a zöldhasúért már 284 forintot kell fizetni. Juhász Kristóf úgy véli, az arany forintban mért ára az állampapírok hozamát jócskán meghaladó mértékben emelkedhet a következő 3-5 évben.

Forrás: AFP/Biosphoto/Monique Berger

A másik fontos nemesfém, az ezüst továbbra is alulértékeltnek mondható. Az arannyal szemben történelmi mélyponton áll, középárfolyamon számolva 90-91 uncia ezüstből tudnánk megvenni 1 uncia aranyat. Az átlagosnak mondható átváltási arány 40-45 uncia.

– tette hozzá Juhász Kristóf.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!