Megtelnek a szállodák a hosszú hétvégére

Vágólapra másolva!
Megtelnek a szállodák pünkösdkor - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A főváros már napok óta "megtelt", a vidéki szabad szállásokra a hétvégére ígérkező kánikula miatt még pénteken is érkeztek szobafoglalások, a vendéglátó- és szórakozóhelyek, fürdők is nagy látogatottságra számíthatnak.

Gyula, Siófok és Eger a legnépszerűbb

A Szállás.hu megállapítása szerint

a hazai szálláshelyek a 2018-as pünkösdhöz képest több mint harminc százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítanak le

ezekben a napokban. Rengetegen utaznak wellness-szállodákba, a rekreációt, fürdőzést, aktív pihenést kínáló komplett csomagok a legkeresettebbek.

Előnyben vannak azok a szálláshelyek, amelyek közelében ünnepi programot, fesztivált, vásárt, szabadtéri szórakozást, kulturális vagy közös sportolási lehetőséget is szerveztek.

A legtöbben Gyula, Siófok és Eger szálláshelyeit keresik,

de a legvonzóbb utazási célpontok között van Szeged, Hajdúszoboszló, Balatonfüred és Budapest is.

Egynapos kirándulásokat is sokan terveznek az országban, és a főbb tavaink körül is ez lehet az első igazi nyári hétvége idén, amikor már érezhetően megkezdődik az üdülési szezon.

Sűrű lesz a forgalom az utakon

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy pünkösdvasárnap és -hétfőn nem nyithatnak ki a kiskereskedelmi üzletek, kivéve főként a benzinkutakat, a virág- és édességüzleteket, a pályaudvaron, repülőtéren lévő boltokat.

Rendeltetésüknél fogva a szállás- és vendéglátóhelyek is értékesíthetnek. Főszabály szerint munkaszüneti napon az alkalmazottak nem dolgoztathatók, de ha maga a vállalkozás tulajdonosa vagy a segítő családtagja áll be a pult mögé, akkor nyitva lehet a kisbolt.

"Nagyságrendileg

– mondta a főtitkár.

Az erős belföldi turizmus miatt várhatóan sűrű lesz a forgalom a közutakon, illetve a távolsági tömegközlekedésben és a nemzetközi repülőtéren - jegyezte meg a Magyar Nemzet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!