Nemzetközi terjeszkedésbe kezd a magyar jegypiac vezető szereplője

Vágólapra másolva!
Széleskörű programkínálat, egyszerű felhasználói felület, biztonságos, online jegyvásárlás és többféle fizetési lehetőség - többek között ezeknek köszönhető, hogy most már 20 éve a magyar jegypiac vezető szereplője a Jegymester. A cég most újabb mérföldkő előtt áll, nemzetközi terjeszkedésbe kezd. 
Vágólapra másolva!

Együttműködési megállapodást kötött a Jegymester és az Európában piacvezető CTS – Eventim leányvállalata, az Eventim Austria (Eventim),

melynek köszönhetően további országokban kezd terjeszkedni a hazai jegypiac vezető szereplője.

A megállapodás részeként az Eventim elsőként a környező országokban a Jegymester Jegyértékesítő Rendszerét (JER) is bevezetné a partnereinek nyújtott szolgáltatáscsomag részeként. A JER egy komplex megoldás a jegyértékesítésben, hiszen a sokrétű funkcionalitása révén a pénztári eladás mellett komplett jegymenedzsment feladatok végezhetők el az alkalmazásával,

elsősorban színházak, múzeumok, multifunkcionális rendezvényhelyszínek, sportcsarnokok és stadionok használják a JER-t.

A Jegymester 6 éve Romániában már üzemeltet jegyértékesítő rendszereket, és a tervek szerint az év végére Horvátországban és Szlovéniában is megkezdi a JER bevezetését, a későbbiekben pedig Bulgária és Szlovákia következik.

– mondta Papp Gábor a Jegymester ügyvezetője.

VOLT Fesztivál 2019 Fotó: Major Kata - Origo

Már zajlik a két cég közötti összekapcsolódás fejlesztése, valamint a Jegymester szoftverének hozzáillesztése a helyi piacokhoz a nyelv és az adózás tekintetében. Papp Gábor hozzátette azt is, hogy

Az Eventim egyébként a német tőzsdén is jegyzett vállalat, amelynek árbevétele (az értékesített jegyek forgalmi bevételek nélkül számított bevétele) meghaladja az egymilliárd eurót.

Az Eventim rendszerén keresztül évente mintegy 250 millió jegyet értékesítenek világszerte

és az egyik legnagyobb szereplő a Live Entertainment piacon is, több koncertszervező vállalkozásban is érdekeltsége van.

Koncert a Zeneakadémián Forrás: Shutterstock/Ferenc Szelepcsenyi

A Jegymester többségi tulajdonosa a GB & Partners által kezelt Exim Növekedési Magántőkelap. Az alapkezelő befektetése óta eltelt alig egy év alatt közösen sikerült kidolgozni a régiós terjeszkedéshez szükséges struktúrákat.

Az elmúlt időszakban a társaság belső folyamatainak tökéletesítése, és a magyarországi működés megerősítésére koncentrált, amely elengedhetetlen a növekedéshez.

Rendkívül sikeres évet zárt 2018-ban is a Jegymester Kft.:

  • árbevétele közel 30 %-kal nőtt az előző évhez képest (2018: 2,3 Mrd Ft),
  • a vásárlások száma 21%-al,
  • az eladott jegyek szám 13%-al nőtt 2017-hez képest,
  • míg a partnerek száma közel 20%-al nőtt a tavalyi évben.

Ez a trend 2019 első félévében is folytatódott, a jegyértékesítési árbevétel 50%-al, a vásárlások száma 40%al nőtt a tavalyi év 1-6. hónapjához képest.

A GB & Partners

Az alapkezelő befektetésének célja, hogy a Jegymester hazai sikerét és tapasztalatát a nemzetközi piacokon is a leghatékonyabban ki tudja aknázni a társaság. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. jelenleg öt alapot kezel. Ezek közül kettő az EU JEREMIE programja alapján indított kockázatitőke-alap, míg a másik két 2016-ban indított magántőkealap elsődleges célpontjai az érettebb szakaszban lévő vállalkozások, vagy kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező magyar vonatkozású társaságok. Az alapkezelő által 2018-ban indított GBP I Magántőkealap tisztán magánbefektetői forrásokból létrehozott tőkealap, amely célja olyan magyar és külföldi vállalkozásokat segítése, amelyek további növekedésükhöz tőkét és tudást keresnek

További hírekkel kapcsolatban látogasson el a GB & Partners honlapjára (www.gbpim.com), vagy kövesse Facebook oldalát (https://www.facebook.com/GBPIM).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!