Tíz év múlva a bankszektort is a robotok uralják majd

Fedor
Fedor funkcióit a mesterséges intelligencia segítségével tovább fogják bővíteni
Vágólapra másolva!
A Wells Fargo jelentése szerint a technológiai fejlődés következtében az amerikai bankrendszerben 200 ezer állás szűnhet meg a következő évtizedben.
Vágólapra másolva!

Az amerikai pénzügyi vállalatok minden más szektort felülmúlva, éves szinten 150 milliárd dollárt költenek a technológiai fejlesztésekre. Ennek következtében várhatóan a banki szektorban dolgozó alkalmazottak száma 20-30 százalékkal csökkenni fog.

Elsősorban az egyszerűbb munkakörökben dolgozókat válthatják majd le a robotok.

A Wells Fargo szerint elsősorban a telefonos ügyfélkapcsolatos kollégákat érinti majd a változás, míg a tech, a sales és a tanácsadás területén dolgozók egyenlőre biztonságban érezhetik magukat.

illusztráció Forrás: Rosskosmos

Az ügyfélkapcsolatok területén már most is jelentősek a változások, hiszen egyre több helyen tesztelik, vagy már teljesen át is álltak például a chatbotok használatára. A Deloitte szerint néhány rendszer már annyira fejlett, hogy az embereknek fel sem tűnik, hogy mesterséges intelligenciával beszélgetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!