Az Apple szerint tíz év múlva már nem lesz iPhone, hanem ez lesz helyette

ODG r9 r8 okosszemüveg virtuális vr ar
Vágólapra másolva!
Az Apple vezetői a jövőt a kiterjesztett valóságon alapuló szemüvegben látják, melyet akkora forradalomnak vízionálnak, hogy szerintük egyetlen évtized alatt eltűnik majd miatta a cég okostelefon családja, az iPhone.
Vágólapra másolva!

Az Apple 2022-ben tervezi kiadni első kiterjesztett valóságon alapuló fejhallgatóját, amit a kiterjesztett valóságon alapuló szemüveg követ majd 2023-ban.

Az Apple belépését a kibővített valóság világába már régóta pletykálják.

A technológia világában a kiterjesztett valóságot (AR) és a virtuális valóságot (VR) látják a következő nagy platformoknak a mobiltelefon után. A pontos indulási dátum azonban nem egyértelmű, bár néhány elemző a 2020-as bevezetést javasolta. Az Apple székhelyén tartott belső bemutatók alapján azonban a hírt felröppentő Theinformation.com ezt 2022-re teszi, feltehetően a technológia fejlesztésének nehézségei miatt.

Az Apple AR headsetjéről már annyit azonban lehet tudni, hogy a kódszáma N301 és a jövő májusban megjelenő VR alapú fejhallgató, az Oculus Quest karcsúbb verziója.

Az N301-es AR és VR képességekkel rendelkezik, külső kamerákkal térképezi fel a felhasználó környezetét (beleértve az emberek körvonalait, a bútorokat és a helyiségeket), és nagyfelbontású kijelzőjén virtuális tárgyakat kever a valós világhoz.

Az alkalmazottakkal azt közölték, hogy az Apple csak 2021-től fogja felvenni a kapcsolatot a fejlesztőkkel a headset szoftverének elkészítése érdekében.

Miután az Apple megépítette a fejhallgatót, egy kisebb, AR alapú szemüveget készül kiadni.

A fejhallgatóval ellentétben ezeket hosszabb ideig tartó viselésre tervezik majd. A prototípusokat ismerő forrás szerint azok jelenleg úgy néznek ki, mint az akkumulátort és a chipet tartalmazó vastag keretes, drága napszemüvegek. Az Apple állítólag azt is felfedte, hogy az objektívek működés közben elsötétülnek majd, hogy környezetében lévők számára jelezzék, a felhasználó éppen el van foglalva.

Az Apple vezetői a kiterjesztett és virtuális valóságot kezelő szemüvegben látják a mobiltechnológia folytatását 2030-tól (a kép csak illusztráció!) Forrás: ODG

A Bloomberg.com később megerősítette a Theinformation.com értesülését, megjegyezve, hogy az Apple csak nemrég döntött úgy, hogy későbbre halasztja a headset eredetileg 2020-ra tervezett kiadását.

A kombinált AR/VR headset a játékra, a videózásra és a virtuális találkozókra összpontosít majd.

A headset és a szemüveg egyaránt egy új 3D-s érzékelőrendszert fog használni, amely a mai iPhone és iPad Pro készülékekben látható Face ID kamera fejlettebb verziója. Ez a 3D-s, Time of Flight érzékelővel ellátott szenzor a következő év elején esedékes új iPad Pro-ban debütál majd. (A Time of Flight magyarul gépi látást jelent, a technológia segítségével a szenzor képes érzékelni a környezetében lévő tárgyak térbeli helyét.)

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy a kiterjesztett valóságot az okostelefonhoz hasonló nagyszerű ötletnek tartja.

Az Apple AR szemüvegei úgy tűnik, hogy rászolgálnak erre az ígéretre, legalábbis a Theinformation.com beszámolója szerint az Apple vezetői úgy látják, hogy az eszköz körülbelül egy évtized alatt leválthatja az iPhone készülékeket.

Ahogy az okostelefon-piac egyre érettebbé válik, az Apple és sok más technológiai társaság a virtuális és a kibővített valóságot látja a következő nagy technológiai platformokként. Az iPhone gyártója évek óta építi erőforrásait ezen a területen, technológiákat vásárol kisebb vállalatoktól és egyre több alkalmazottat szentel a projektnek. Az olyan versenytársak, mint a Facebook, a Microsoft és a Google szintén jelentős erőfeszítéseket tesznek ezen a területen olyan projektek révén, mint a HoloLens vagy az Oculus.

Forrás: Theverge.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!