Idén is rekordokat dönt a magyar turizmus

Budapest belvárostúra - Párisi udvar
Vágólapra másolva!
A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos rekord - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Párisi Udvar Hotel Budapest szálloda hivatalos megnyitóján.
Vágólapra másolva!

A miniszter hozzátette, míg Magyarország 9 éve a szakadék szélén állt, gazdasága ma már európai szinten is kimagasló teljesítményt nyújt, amiben a turizmusnak kiemelt szerepe van.

Közölte,

Budapest az európai turisztikai célpontok élvonalába tartozik.

A magyar főváros jelentős fejlődésen ment keresztül, és egyre nő az érdeklődés iránta, Például öt év alatt 86-ról 147-re nőtt azoknak a városoknak a száma, ahonnan Budapest közvetlen légi járattal elérhető.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelte:

A miniszter rendkívül fontosnak nevezte, hogy a fővárosban minél több színvonalas szálláshely legyen. A kínálat most újabb hotellel bővült, amely hozzájárul Budapest szállodai színvonalának növekedéséhez és a dinamikus fejlődéshez is.

A több mint 100 éves műemléképület felújításának 13 milliárd forintot meghaladó beruházásához az Eximbank 8,2 milliárd forintos hitelt nyújtott

- ismertette Szijjártó Péter.

Hozzátette: elismerés illeti a szálloda üzemeltetőit, akik 12 szállodát üzemeltetnek Budapesten és több mint 600 embert foglalkoztatnak.

Hivatalosan megnyitott a Párisi Udvar Hotel Budapest Fotó: Margitay Klára

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte, tavaly az ország lakóinál másfélszer több turista fordult meg az országban, ez a lendület idén is folytatódik.

- mondta.

A most megnyílt szállodáról elmondta: az ismét Budapest ikonikus épülete lett, önmagában turisztikai attrakció, visszakapta régi pompáját.

Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest igazgatója arról beszélt, hogy az épület mindig kiemelt helyet foglalt el Budapest életében. Felújítása 2014-ben kezdődött, mára újra régi fényében tündököl, az ötcsillagos szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti - mondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!