Rámutatott: a versenyképességi javaslatok teljesülésének strukturált nyomon követése a végrehajtás támogatásával hozzájárul a szükséges versenyképességi fordulat megvalósulásához.
A Versenyképességi tükör 2019 óta minden év őszén értékeli az ország versenyképességi előrehaladását
a Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat alapján – tette hozzá.
Palotai Dániel ismertette: a magyar gazdaság 2013-tól felzárkózási pályára állt, ahhoz azonban, hogy hosszú távon is fent maradjon a fejlett országokhoz képest évi legalább 2 százalékpontos növekedési többlet, versenyképességi fordulat szükséges.
Kitért arra, hogy
az MNB Versenyképességi programjának februári közzététele óta több területen is pozitív változások és kezdeményezések láthatók,
ám a javaslatok széleskörű megvalósítása még számos lépést és átfogó reformokat igényel. A 2019. október 18-ig megtörtént intézkedések és bejelentések alapján az MNB Versenyképességi programjának prioritással súlyozott megvalósulása jelenleg 22 százalékon áll, és a 330 javaslat felének megvalósulása már megkezdődött.
Az ügyvezető igazgató szerint a program által lefedett területek közül a pénzügyi rendszer fejlesztését célzó javaslatok esetében történt a legnagyobb előrelépés, amelyhez jelentősen hozzájárultak az MNB célzott programjai.
Jól halad az állami hatékonyság fejlesztése is, ám alacsony a megvalósulása a családbarát programnak.
Több kedvező irányú intézkedés került bejelentésre a Család- és gazdaságvédelmi akciótervekbe foglalva is – emlékeztetett. Ugyanakkor
számos területen van még lehetőség a reformok folytatására,
adott esetben fokozottabb előrehaladásra, egyebek között a képzett humán tőke tartós rendelkezésre állása, a termelékeny és innovatív kkv-szektor, valamint az állami hatékonyság fejlesztése érdekében.
Palotai Dániel részben megvalósultnak értékelte az adóügyekben az adminisztratív terhek csökkentését: csökken az adónemek száma, az adóhatóság a tervek szerint az szja után más bevallást is elkészít majd.
A magyar gazdaság kiemelt fejlesztési területei közé sorolta a megfizethető lakhatás, a fenntartható nyugdíjrendszer, az egészséges társadalom, a demográfiai fordulat, a fejlett infrastruktúra, a képzett munkaerő, illetve a teljes foglalkoztatás fenntartásának megvalósulását.
Összegzése szerint mind a magyar gazdaságtörténetet, mind pedig a közelmúltbeli nemzetközi eredményeket tekintve
kivételes a magyar gazdaság évek óta tartó felzárkózási ciklusa,
ennek évtizeden átívelő fenntartásához azonban versenyképességi fordulatra van szükség. A Magyar Nemzeti Bank e célból a Versenyképességi programjába foglalt intézkedések teljes körű megvalósítását szorgalmazza.