Szijjártó Péter: 70 milliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

SZIJJÁRTÓ Péter
Szöul, 2019. december 12. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) az SK Innovation képviselőivel tárgyal Szöulban 2019. december 12-én. Középen Kim Dzsun elnök-vezérigazgató, jobbról Dzsi Dong Szob, az SKI akkumulátor üzletágának vezetője. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter szerint az újabb magyarországi beruházásokról csütörtökön kötöttek megállapodást a négy dél-koreai vállalattal.

A legmodernebb technológiákat felvonultató elektromos autóipari és egészségipari beruházások révén idén 900 milliárd forintra nő Magyarországon a dél-koreai beruházások értéke, amire

a magyar gazdaságtörténetben még nem volt példa.

Ezzel a Koreai Köztársaságból érkezik a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra idén - mondta a miniszter, aki a nap folyamán több nagy dél-koreai vállalat képviselőjével is tárgyalt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) a Hanon Systems képviselőivel tárgyal Szöulban 2019. december 12-én. A miniszter mellett balról Ésik Róbert, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke, jobbról Csoma Mózes nagykövet. Balról Szung Min Szuk, a Hanon Systems megbízott ügyvezető igazgatója (b2) Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság az autóiparra épül, hiszen az ipari kibocsátása 30 százaléka jön ebből az ágazatból. Ezért

Magyarország számára döntő fontosságú az, hogy a világ autóiparának új korszakában, az elektromobilitás korszakában is magához tudja vonzani azokat a beruházásokat, amelyek a legmodernebb technológiával rendelkeznek, és nagy számban teremtenek magas hozzáadott értékű, kutatásra és fejlesztésre épülő munkahelyeket.

Az elektromos meghajtásra épülő autóipar vezetője egyértelműen Dél-Korea, az ottani vállalatok a világpiac vezetői az elektromos akkumulátorok gyártásában - közölte.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban sikerült több olyan nagy volumenű megállapodást is kötni, amelynek nyomán

a világ legsikeresebb vállalatai Magyarországra vittek óriási beruházásokat az elektromos autógyártás területén.

Ennek köszönhetően Magyarországon épül a világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyára és beszállítói hátországa. Ennek nyomán a magyar gazdaságtörténetben először a koreai vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget idén, Magyarországra Dél-Koreából érkezik a legtöbb beruházás - tette hozzá.

Magyarország ezáltal egyértelműen az új autóipari korszak európai zászlóshajója lett,

hiszen ott állítják majd elő az Európában piacra kerülő elektromos akkumulátorok jelentős részét, és ez a betelepülő beszállítói iparral együtt sok ezer új, magas hozzáadott értékű munkahelyet jelent - mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) az SK Innovation képviselőivel tárgyal Szöulban 2019. december 12-én. Középen Kim Dzsun elnök-vezérigazgató, jobbról Dzsi Dong Szob, az SKI akkumulátor üzletágának vezetője Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Magyarország és a Koreai Köztársaság együttműködése tehát fantasztikus gazdasági sikertörténet, amely nagy mértékben járul hozzá a magyar gazdaság modernizálásához, és ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenziót tud váltani, és magas növekedési pályája hosszú távon is fenntartható lesz - közölte.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a koreai autóipari beruházásoknak köszönhetően - ellentétben az európai és globális trendekkel - idén 14 százalékkal nőtt a magyar autóipar teljesítménye, amely egész Európában és globális összevetésben is egyedülálló.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!