A bonsai fák nem mesterséges úton, nemesítéssel kialakított fák, hanem miniatűrők, a természetben előforduló számos fajta aprólékos műgonddal nevelgetett példányai. Ebből adódóan, bonsai számos hagyományos fafajtából lehet, melyeket természetes környezetben elültetve, azok ugyanolyan fává fejlődnének, mint társaik.
A bonsaikultúra fellegvárának és fő letéteményesének napjainkban Japánt szokás tartani, noha a történeti kutatások szerint a mai Kína területén már az időszámítás előtti 2000-es év környékén megjelent a miniatűr, valamilyen edényben nevelgetett növények gondozásának gyakorlata.
Ezer évvel ezelőtt azonban a korabeli Japánban az egyébként harcoló szamurájok egyik békés elfoglaltságává, a XV. században pedig már a nemzeti kultúra integráns részévé vált a bonsainevelés. A korábbi "bonkei" nevet az 1600-as években, a külvilágtól való elzárkózást jelentő Edo-korszakban váltotta, a Meidzsi-korszakra általánossá váló, napjainkban használatos bonsai elnevezés.
Érdekes, hogy az első, hivatalos nyugati bemutatkozása a bonsaioknak ehhez képest viszonylag későn, 1878-ban, a párizsi világkiállításon történt. 1899-ben Philadelphiában nagyszabású árverést rendeztek ezeknek a növényeknek, 1950-ben pedig egy amerikai magazinban részletes útmutató jelent meg arról, hogyan kell gondozni ezeket a miniatűr fákat.
S hogy mekkora üzlet manapság a bonsai?
A bonsainövényeknek Japán mellett számos más országban is kialakult kultúrája van, kifejezetten metszési céllal ajánlott növényeket termesztőkkel, kiállításokkal és hasonlókkal.
A fák sok türelmet és speciális tudást igénylő gondozása és metszése mind népszerűbb Kínában, sőt, Vietnámban is, ahová néhány évvel ezelőtt a japán bonsaiexport 60 százaléka irányult a Japán Külkereskedemi Szövetség adatai szerint.
Európában Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Hollandiában alakult ki komolyabb bonsaikultúra.
A fák értékének meghatározásakor egyébként több szempontot is figyelembe vesznek, ezek között persze vannak nehezen számszerúsíthető megfontolások is, például az, ami a fa életkora és kivirultsága közötti összefüggésre utal.
Bárhogy is, az igazán értékes példányokért a gyűjtők éppúgy magas árakat fizetnek, mint a műkincsekért, a legkülönlegesebb bonsai-példányok pedig akár több évtizedes, vagy akár évszázados életkorúak is lehetnek.
Emlékezetes, hogy néhány hete Japánban tolvajok fosztották ki az egyik híres bonsai-nevelő házaspárt, hét különleges fájukat eltulajdonítva a több ezerből. A hét fa együttesen nagyjából 118 ezer dollárt ér (kb. 33 millió forint). Ebből is az egyik, a Shimpaku Juniper nevű, a gyűjtők körében különösen értékes fajta, önmagában 91 ezer dolláros értéket képvisel.
Tavaly decemberben, a 38. éves össznemzeti japán bonsaikiállításon egy gyűjtő 16 ezer dollárnak megfelelő jent fizetett egy kis bonsai-erdőért. Az alkotást különösen az teszi érdekessé, hogy Masahiko Kimura készítette-nevelte.
Az 1940-ben született Kimurát Japán egyik legjelentősebb kortárs bonsai-mestereként tartják számon, aki e tevékenységén belül számos tehetséges tanítványt is mentorált.
A japán agrárminisztérium adatai szerint, 2018-ban az ország 12 milliárd jen (mintegy 30 milliárd forint) értékben exportált bonsaiokat és cserepes virágokat külföldre.
Ez közel a háromszorosa az egy évtizeddel ezelőtti, 4,5 milliárd jenes értéknek.
S ha még ez nem lenne elég, a bonsai-üzletben nemcsak a fáknak, hanem a metszésükhöz szükséges, különleges metszőollóknak és egyéb szerszámoknak is nagy értéke lehet. Például Yasuhiro Hirakawa, híres kovácsmester kézzel készített ollóinak. A Sasuke ollókat Hirakawa ősi fémmegmunkálási eljárásokkal készíti, egyetlen példány előállítása egy hetet vesz igénybe. Cserében viszont négyszer tovább tartanak, mint a jobb minőségű, de hagyományos kések. A különleges, bonsai-metszésre ajánlott ollók darabjáért 35 ezer dollárt,
azaz közel 10 millió forintot kell fizetnie
az elhivatott bonsai-gondozónak.