Hatalmas az érdeklődés a nyelvtanulási kölcsönre

hitel
Budapest, 2011. december 19. A Diákhitel Központ Zrt. megújult ügyfélszolgálati irodája Budapesten. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató szerint a kölcsön népszerűsége annak is köszönhető, hogy jelenleg mintegy 93 ezer olyan diák vagy volt tanuló van Magyarországon, akik azért nem kaphatták meg a diplomájukat, mert nincs meg a nyelvvizsgájuk.

Illusztráció Forrás: MTI/Soós Lajos

Az igénylők jellemzően a maximális összeget, vagyis 500 ezer forintot vesznek fel,

aminek 1,99 százalék a kamata, de ha sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a kamatokat elengedik – tette hozzá. A hitelt öt évig lehet törleszteni, de van egy egyéves türelmi időszak.

Magyar Péter elmondta azt is, aki szeretné még a téli szünet előtt megkapni a Diákhitel1 teljes féléves összegét, ami 350 ezer forint, annak november 15-ig kell ezt igényelnie, mivel a kiutalási idő egy hónap.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!