Elképesztő dolgot művel a Tesco, mi lesz így a húsokkal?

Tesco
Signage is pictured at a branch of Tesco in south London, on January 9, 2018. / AFP PHOTO / Justin TALLIS
Vágólapra másolva!
Több mint harminc húsmentes termékkel - köztük sok vegán szósszal - jelentkezett a brit Tesco, ami nem csoda. Az egyik vegán majonéz eladásai 400 százalékkal nőttek.
Vágólapra másolva!

A Napi.hu figyelt fel arra, hogy Nagy-Britannia első teljesen növényi alapú ételízesítő családját is piacra dobja januárban a brit Tesco, mivel jelentős keresletnövekedést tapasztaltak az utóbbi időben a vegán szószok iránt. Ez a brit élelmiszerlánc kiadott sajtóközleményéből derül ki.

Tavaly novemberig éves szinten 37 százalékkal nőtt a növényi alapú ételek forgalma.

A szószok iránti megnövekedett keresletet mutatja, hogy a Hellman's vegán majonézének eladása például 400 százalékkal nőtt, a Tabasco Mild Green Pepper szósza pedig hasonlóan jó eredményt tudod felmutatni, az eladások 300 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A Tesco új szószai között lesz többek között mangós, teriyaki vagy éppen ázsiai barbacue ízű is.

Nagy bejelentés a Tescótól, ismét új típusú boltok jönnek

Egyszer már visszavonulót fújt a benzinkutakról a Tesco, de a jelek szerint meggondolta magát: Budapesten, a IX. kerületi Haller utcában lévő Shell-kúton nyílt nemrég egy kis üzlete. Sőt, újabb kutas boltok nyitása várható. Februárban további három kutas Tesco nyílik, tudta meg a Napi.hu.

Derek Sarno, a vállalat illetékes igazgatója szerint vegán ételek jelentik a legnagyobb kulináris mozgalmat ebben a században, de teljesen növényi alapú mártásokat eddig nehezen lehetett találni a szupermarketek polcain. A cég több mint 30 ilyen terméket tervez piacra dobni, többek között vegán szendvicseket és wrapeket (batyus szendvics).

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

Az élelmiszerlánc reményei szerint az új termékek nemcsak a vegán életmódot folytatók életét teszik könnyebbé, hanem azokét is, akik csökkenteni szeretnék az állatitermék-fogyasztásukat.

A húsfogyasztás várható visszaesését pedig többek között a húspótlók iránti egyre növekvő igény okozhatja a jövőben.

Nem a Tesco az egyetlen, amely nem egyszerűen nagy, hanem egyre jelentősebb potenciált lát a húsmentes termékekben. Ahogy az Origo arról beszámolt, a Tesco egyik hagyományos brit konkuense, a Sainsbury's, tavaly húsmentes hentesüzletet nyitott, és úgy tűnik, nem kell már sokat várni az állati tejfehérje nélküli tejekre sem. A húsmentes élelmiszeripari termékek piacán magyar cég is megvetette már a lábát, és egy diszkontlánc magyar hálózatában is elérhetők már a növényi alapú, húspótló termékek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!