Most jelentette be a vállalat, hogy az Opening Ceremony összes üzletét becsukják, és az egész céget eladták az Off-White utcai ruházati céget birtokló New Guards Groupnak.
A céget alapító Carol Lim és Humberto Leon Instagram bejegyzésükben írták, hogy megviselte őket a döntés, de az új partnerrel az Opening Ceremony márka növekedésére koncentrálnak.
A cég első üzletét még 2002-ben nyitotta meg Manhattanben,
és az elmúlt évek során a legjelentősebb divattervezők ruháit árusították. Az Opening Ceremony számos üzletet nyitott New Yorkban, Los Angelesben és Japánban – ezek mindegyikét bezárják most.
A divatipar szakértői úttörőnek tartják a céget, mivel olyan exkluzív együttműködést kötött ismert tervezőkkel, ami a divattervezők következő generációját is inspirálta.
Az Opening Ceremony saját termékvonalának gyártását a New Guards Group milánói központjába helyezik át, a cég ugyan kiskereskedőként nem létezik tovább, de márkanévként továbbra is elérhető lesz. A Business of Fashion jelentése szerint a cég bevételének negyedét tette ki saját termékvonaluk. Lim és Leon a továbbiakban kreatív igazgatókként tevékenykednek.