Ahogy arról az Origo beszámolt, egy december 23-i bírósági határozattal befagyasztották Afrika leggazdagabb nőjének vagyonát. Azóta az is kiderült - írja a Quartz -, hogy mit takar pontosan ez a döntés, amit a most 46 éves Isabel dos Santos igazságtalannak, méltánytalannak, és személyesen ellene irányuló támadásnak tart.
Azt jelenti, hogy ő és férje, a kongói születésű Sindika Dokolo, akivel 2002 óta házasok, nem férhet hozzá a személyes angolai bankszámláikon lévő pénzhez, valamint kilenc angolai cégben meglévő érdekeltségeikhez. Azok kapcsán semmilyen eljárásba vagy ügyletbe nem kezdhetnek. A kilenc vállalat között ott van az angolai távközlési vállalat Unitel is, egy szupermarket-lánc, egy filmszínház, egy bevásárlóközpont, és több kisebb vállalkozás. Ugyanilyen tartalmú tilalmi döntést kapott Mario da Silva, a Banco de Fomento Angola, az Unitel érdekeltségébe tartozó pénzintézet elnöke is, aki nem kívánta kommentálni azt.
Az indoklás szerint az érintettek legalább 1 milliárd dollárral (kb. 300 milliárd forint) tartoznak az államnak gazdasági hátrányok okozása révén, amelynek biztosítékát Angola a befagyasztott pénzeszközökben és vagyonelemekben látja.
A közvélemény jelentős része pedig Joao Lourenço mostani elnök elszántságát üdvözli, aki José Eduardo dos Santost 2017-ben váltotta az elnöki székben, amit azzal a sokat hangoztatott szándékkal foglalt el, hogy felszámolja a világviszonylatban is kiemelkedően nagy korrupciót és a vadkapitalista viszonyokat - itt pedig a "vad" kitételnek különös jelentősége van. Isabel dos Santos azonban nem ezt kifogásolja, hanem - ahogy fogalmaz - a politikai indíttatású boszorkányüldözést, ami személye ellen irányul, és egyúttal kétségbe vonják vele azt a gyakran hangoztatott állítását, miszerint gazdagságát szívós munkájának köszönheti.
Angoláról sokaknak egy minden képzeletet meghaladóan szegény afrikai ország képe ugrik be, kalasnyikovokkal a kezükben a kamerával farkasszemet néző kiskamasz gyerekkatonákról, taposóaknák megnyomorította civilekről, és sovány, élelemhez alig jutó emberekről. A kép nem alaptalan: a nem is olyan régen - 1974-ben - függetlenné vált Angola ugyanis hamar a hidegháború egyik nagyon is konkrét háborús színterévé vált akkoriban. A gyarmati sorból kilépő országban akkor hiába kötött megállapodást a három vezető politikai tömörülés, 1975-ben polgárháború robbant ki az országban, illetve abba fordult át a korábbi gerillaháború.
A hidegháború logikája, a világpolitika vonatkozásában marginális szerepet betöltő Angolát is beszippantotta, mutatja be az Afrika Tanulmányok. Az egyes politikai tömörülések közötti harcok támogatásába Kuba éppúgy beleavatkozott, mint Zaire (ma: Kongói Demokratikus Köztársaság), amely az USA pénzeiből az egypártrendszert kiépítő, marxista berendezkedést megvalósító kormánypárt hamarosan egyetlen megmaradó ellenlábasát támogatta, amire válaszul a Szovjetunió is megjelent a baloldali kormányzat pénzelésében.
Az eredmény?
A kormányerők és az ellenzék között 27 évig tartó polgárháború, ami romba és szegénységbe döntötte az országot.
Ezekben a zavaros időkben emelkedett ki tehetségével és szorgalmával a pályáját a kormánypárt égisze alatt 1975-ben külpolitikai tisztviselőként kezdő, majd a független Angola első külügyminisztereként folytató José Eduardo dos Santos, 1979 óta az ország elnöke, 2017-es távozásáig (2018-as nyugdíjba vonulását még korábban bejelentette). Az elnök 1989 júniusában fegyverszünetet kötött a katonai sikereket arató ellenzéki erők vezetőjével. 1992-ben tartották Angola első „demokratikus" választását. A megfigyelők szerint törvényszerű körülmények között tartott szavazáson dos Santos többséget szerzett, viszont az eredmények ismeretében, azokat csalásnak minősítve, az UNITA nevű ellenzéki tömörülés újabb harcokat robbantott ki,
többnyire külföldi pénzekből és illegálisan bányászott gyémántok eladásából fedezve a költségeket.
A háborúskodás 2002-ben ért véget, az ellenzéki erők vezetőjének halálával.
A rettenetes polgárháború több százezer áldozatot, a mai napig fel nem szedett taposóaknákat, szegénységet, nyomort hagyott maga után - és egy, a jelek szerint végletesen kettészakadt társadalmat, melyben nagyon kevesek nyugati színvonalon és jólétben élhetnek, miközben az országban tömegek nyomorognak. E megosztottsághoz az a sajátos átmenet kellett, hogy dos Santos elnök az 1990-es években fokozatosan eltávolodjon a marxista ideológiától, és olyan gazdasági átalakításba kezdjen, amivel stabilizálni lehetett az összeomló és akkorra teljesen elszegényedő országot.
Ami pedig ebből megvalósult, az néhány belső angolai elemzőjén túl, számos külföldi elismerést is kapott:
A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy Angola a végletek országa, melyben ugyan valóban jelentős és pozitív változások zajlottak le, méghozzá a néhány évtizeddel korábbi borzalmakhoz képest elég rövid idő alatt. De ebben a korrupciótól átitatott, inkább vad, mint szociális biztonsággal együttálló kapitalizmusban ugyanúgy tömegeket fenyeget az alultápláltság, a nyomor, valmint a betegségek, miközben - és ez az afrikai viszonylat miatt nem kicsi, igaz, vitatható értékű teljesítmény - Luanda, a főváros, rendre elöl végez a világ legdrágább fővárosainak listáján. A nyomornegyedektől övezett üzleti központban ugyanis minden van, amire csak a fogyasztók vágyhatnak, igaz, még a csekély számú nyugati turistáknak is megfizethetetlen áron, tekintve, hogy szinte mindenből importra szorulnak. Úgy tűnik, mégis van egy szűk társadalmi csoport, amelynek tagjai képesek megfizetni a többség számára elérhetetlen javakat.
Angola gazdasági teljesítményét idénre az elemzők
alig 89 milliárd dollárra várják, ami visszaesés a tavalyi közel 92 milliárd dollárról.
De mégis, még ha (volt) elnökként José dos Santos teljesítményét finoman szólva is vegyesen ítélik meg, ilyen felmenővel és londoni tanulmányokkal a háta mögött, miért kételkednek Isabel dos Santos állításában, hogy vagyonát tisztességes, kemény munka árán szerezte, és nem apja révén?
Lapozzon a cikk második oldalára, bemutatjuk a valaha volt legeredményesebb angolai üzletasszony történetét!