Tatabányára jön a 44 milliárd forintos dél-koreai nagyberuházás
![Magyar Levente](https://cdn.origo.hu/2023/12/sM9_LxYyHHfrRs0DkrRfxV9Y2YO5s_l55DFJZAO5Q7g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjQzMWI3OGM4ZDRiN2RiYWMzNjdmYzU2MGM1NjJi.webp)
Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a beruházást bejelentő tájékoztatón elmondta: a tervek szerint
a mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik,
új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében.
Magyarország koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek,
tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban,
a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában. A kormány kész ezt a folyamatot erősíteni, fenntartani. Magyar Levente szerint Magyarország a legjobb úton halad, hogy fejlett ipari középhatalommá váljon.
Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tatabányai ipari parkban már több dél-koreai vállalat működik, az újabb beruházás a negyedik a sorban.
Már ott működik a Lotte-csoport másik cége is, évi 150 millió forintos árbevétellel.
Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója arról beszélt, hogy Magyarországgal nagyon jó a kapcsolata Dél-Koreának, és folyamatosan fejlődik, a mostani beruházás ezt tovább erősíti.
A cég az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó vállalatokat fogja kiszolgálni, évi mintegy 18 ezer tonna fóliát terveznek készíteni.
Vizsgálják egy további beruházás lehetőségét, egész Európát szeretnék ellátni - mondta. Hozzátette: a magyar beruházásösztönző politikának köszönhető, hogy a Lotte-csoport Magyarországra hozta gyárát.
A Lotte Dél-Korea ötödik legnagyobb vállalatcsoportja, hozzá tartozik a Lotte Aluminium Kft., és 24 országban van jelen - közölte Hjun Csol Cso.