A lottóhoz hasonló sorsjátékok már az ókorban is megjelentek, s a bevételből gyakorta nemcsak a szerencsés nyertes - és a szervezők -, de a közösségek is gazdagodtak, hiszen nem egyszer a városok fejlesztésére használták a befolyt összeg egy részét – írja a lottózás kezdeteiről a lottozona.hu cikke.
Az idők során azonban bármi volt is a cél, a játékosok részéről
a legfőbb motivációt alighanem - a könnyű meggazdagodás reménye mellett - az jelentette, hogy szerencsét próbáljanak,
s erre utalhat a lottó feltehetőleg holland eredetű, a "lot" szóból eredő, illetve az olasz "lotto" szóból származó neve is, hiszen ezek annyit tesznek, "sors". Éppenséggel a magyar nyelvben is használunk hasonló kifejezéseket a lottóval, szerencsejátékokkal összefüggésben, elég csak magára a sorsolásra, esetleg a sorsjegyekre gondolni. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a lottójáték alapjait képező vágy (vagyis a könnyű vagyonszerzés) és a nyertes véletlenszerűen, mintegy "sorsszerűen" történő kiválasztása már jóval az ókor előtt is jelen lehetett egyes közösségek életében.
Az első bizonyítékok mindazonáltal, amelyek a lottóhoz hasonlatos játékokról előkerültek, az ókorból származnak.
Kínában a Han-dinasztia idején, időszámításunk előtt 200 körül örvendett népszerűségnek egy kenóra emlékeztető szerencsejáték,
amelyet "fehér galamb játéknak" is neveztek, ugyanis a települések között húzódó hatalmas távolságok miatt a nyertesekről leggyorsabban a postagalambok közreműködésével értesíthették a lakosságot. Már ekkor találkozni lehetett azzal a jelenséggel is, hogy a bevételek egy részét fejlesztésre, egészen pontosan a kínai Nagy Fal építésének finanszírozására fordították.
A lottozona.hu összefoglalója szerint
az ókori rómaiak is előszeretettel hódoltak olykor a lottó egy ősi formájának, az úgynevezett apophoretának, amelynek keretében a felsőbb körökben a vacsorák után nem ritkán pompás nyereményekért lehetett szerencsét próbálni
- igaz, a legpazarabb nyeremények így vagy úgy, de gyakran a csoport befolyásosabb tagjainak birtokába kerültek. Augustus császár aztán meglátta a lottójátékban azt a megoldást, amely az akkor éppen jelentős felújításokra szoruló Róma fejlesztésének költségeit éppúgy biztosíthatja, mint önnön személye népszerűségének fenntartását.
Sokáig egyebek mellett földterületekért, rabszolgákért folyt a játék, de majdnem 200 évvel később, Heliogabalus császár lottójátékán már kellemetlenebb meglepetés is várta a - máskülönben nem is feltétlenül önszántukból játszó - lottózókat. A sorsjegyeket katapulttal juttatták a közönséghez, és aki állattetemet kapott, tulajdonképpen még szerencsésnek is mondhatta magát, hiszen máskor darazsak, méhek, sőt, halálbüntetések is szerepeltek a "díjak" között.
A 15. században aztán a maihoz hasonlóbb formában ismét felbukkant a lottójáték, először Burgundiában és Flandriában, ahol a bevételek egy részét a szegények megsegítésére, illetve a védelmi kiadások fedezésére hasznosították.
A legelső olyan európai lottósorsolást, ahol pénznyeremény is gazdára talált, feltehetőleg 1476-ban tartották Modenában a d'Este család támogatásával,
de a ma is ismert játék közvetlen elődjének a genovai szenátorválasztások, s az ezekhez kötődő fogadások tekinthetőek.
A ma ismert lottó legrégebbi fajtája talán a 90/5-ös játék, amelynek gyökerei Genovába nyúlnak vissza.
A fortunaweb.hu visszatekintése szerint az olasz városállamban a politikához kapcsolódott a játék kialakulása, hiszen a városvezetők közé évente 5 új tagot választottak, mégpedig 90 polgár közül. Ennek az 5 új honatyának a kilétére kötöttek fogadásokat a város polgárai. A telitalálat esélye 1:44 millióhoz volt, csakúgy, mint ma az Ötöslottóban.
A lottó egyre népszerűbbé vált, ezt lovagolta meg a pénzhiánnyal küszködő elöljáróság, és 1620-ban intézményesítette a játékot.
A lottóból divat lett, és egyre több itáliai városban kezdtek el különböző sorshúzásokat rendezni. A lottót mint stabil pénzforrást Európa-szerte számos uralkodó igyekezett kihasználni, sőt, még az amerikai kongresszus is engedélyezte elindítását a függetlenségi harc támogatására, 1776-ban.
A 18. század folyamán a Habsburg Birodalom különböző részein állami monopóliummá tették a játékot. Az osztrák és cseh tartományokban 1751-ben monopolizálták, Mária Terézia koncessziójával pedig 1762-ben Pozsonyban és Temesváron is lehetett lottózni.
1770. szeptember 2-ától a budai Felső piac téren (mai Batthyány tér) álló jövedéki épületben is megforgatták a szerencsekereket, majd 1787-től állami kézbe került a szerencsejáték.
Ekkor a sorsolásokat még kéthetente tartották, a szelvények gyűjtésének feladatát gabonakupecek, kocsmárosok és trafikosok látták el.
A fortunaweb cikke mindezzel kapcsolatban azt is kiemeli, hogy
a lottó magyar kézbe kerülésére 1868-ban, a kiegyezés után került sor.
A Magyar Királyi Lottóigazgatóság az államkincstárat gazdagította, méghozzá évente körülbelül 3 millió forinttal. Ennek ellenére a játékot sokan komolyan ellenezték, így 27 év után, 1895-ben megszüntették. Hiányát pótolandó megjelent az osztálysorsjáték. A klasszikus, genovai típusú lottó több mint fél évszázad után indult újra Magyarországon, 1957. március 7-én.