Az afrikai fiatalok fele saját vállalkozást indítana hazájában

Brazzaville, Republic of the Congo, Kongói Köztársaság, illusztrált üzlethomlokzatok
BRAZZAVILLE, REPUBLIC OF THE CONGO, AFRICA - CIRCA AUGUST 2010 : Scenery of street in BRAZZAVILLE
Vágólapra másolva!
Az Ichikowitz Family Foundation jótékonysági szervezet által készített tanulmány szerint a megkérdezett 4.200 afrikai fiatal száz dolláros (30 ezer forint) felajánlásból saját vállalkozást indítana, ráadásul harmaduk öt éven belül mindenképpen saját cégben gondolkodik – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

A februárban megjelent kutatást a PBS Research nemzetközi felméréseket végző szervezet készítette az alapítvány felkérésére. 2019 első felében 14 afrikai országban vettek fel interjút 18 és 24 év közötti fiatalokkal.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A megkérdezett

fiatalok 17 százaléka a kiskereskedelem területén nyitna saját vállalkozást,

míg tíz százalékuk a mezőgazdaságban vagy a technológiai iparban látja jövőjét.

A felmérés szerint a segítség kiemelten fontos a fiatalok körében, 63 százalékuk olyan üzleti vállalkozást alapítana, ami a közösségük számára is előnyös lenne.

Megvan a SpaceX rakétagyárának helye

Elon Musk űrutazási vállalatának, a SpaceX-nek engedélyezték az új kutatási és gyártóüzemét Los Angeles kikötőjében. A városi tanács egyhangúan adta meg az engedélyt a vállalkozásnak - írja a Reuters. A vállalat múlt héten kapta meg a tízéves működési engedélyt. Az üzem így a SpaceX székhelyének közelében épül fel, ahol a Falcon 9 rakétákat és a Dragon űrkapszulákat gyártják.

Amennyiben száz dolláros támogatást kapnának, 16 százalékuk oktatásba fektetné, míg

13 százalékuk megtakarításba tenné a pénzt,

további 16 százalék pedig szabadidős tevékenységre vagy vásárlásra költené el a pénzt.

Malawi és Togo fiataljai lennének leginkább vállalkozók: tízből kilenc állította, hogy saját üzleti vállalkozást szeretne nyitni a következő öt évben. Ugyanakkor a válaszadók fele elmondta, hogy a saját vállalkozás alapításának legnagyobb akadálya a tőkéhez jutás hiánya. Továbbá hozzátették, hogy a kormányzati szabályozások és a korrupció szintén akadályozza a feltörekvő afrikai vállalkozókat.

Illusztráció Forrás: AFP/Monirul Bhuiyan

A 2002 óta működő ghánai Ashehi Egyetem alapítója elmondta, hogy az afrikai vállalkozások olyan diplomásokat keresnek, akik etikus és vállalkozói szemlélettel, valamint problémamegoldó képességgel rendelkeznek.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint Afrikában a legmagasabb a fiatalok koncentrációja a világon, a kontinens lakosságának háromnegyede 35 év alatti. A 2019-ben végzett népesség-kilátási jelentés szerint a világ legfiatalabb országai az afrikai kontinensen találhatóak, és 2020-ban a nyugat-afrikai Nigerben volt a legfiatalabb népesség, az átlagéletkor 15,2 év.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!