Az 1980-as évek második felében a brit gazdaság jelentős változáson ment keresztül. Miközben a hitelezés nőtt, az infláció alacsonyan tartása érdekében magasan tartották a kamatokat, ami viszont fékezte a növekedést. Az 1990-es évek elejére Nagy-Britannia már számos problémával küzdött. A gazdasági teljesítmény lassult, a termelékenység alacsony, az infláció és a munkanélküliség pedig magas volt.
Mindez egy olyan időszakban történt, amikor már folyt a közös európai fizetőeszköz, az euró bevezetésének előkészítése. Ennek az egyik legfontosabb pillére volt az európai árfolyam-mechanizmus, az ERM-rendszer.
Az elképzelés célja az volt, hogy elérjék, az árfolyamok egy szűk sávban mozogjanak csak egymáshoz képest, ezzel a devizaárfolyamok stabilizálódnak, támogatva ezzel nemcsak a nemzetközi kereskedelmet, de a közös pénz bevezetését is.
Az akkori európai környezetben a brit gazdaság számára az ERM vonzó lehetőségnek tűnt. A rendszer ugyanis úgy biztosította volna a stabil árfolyamot a font számára, hogy közben a britek csökkenthették az inflációt, ráadásul a hitelezés sem lassult volna.
Nagy-Britannia végül 1990-ben csatlakozott az ERM-rendszerhez, amit elsősorban az akkori pénzügyminiszter (későbbi miniszterelnök) John Major szorgalmazott. Mivel a rendszerben Németországé volt a legerősebb gazdaság, így minden tagállam a német márkához rögzítette a valutáját, és ettől az árfolyamtól 6 százalékban lehetett (plusz-mínusz) eltérni. A britek 2,95 márkában állapították meg a font értékét.
A probléma az volt, hogy minden ország esetében voltak belépési követelmények és betartandó kritériumok, viszont a britek elmérték az árfolyamot. A recesszió mellé ugyanis magas infláció társult: 1990-ben a brit infláció közel 10 százalékos volt, szemben a 3 százalék alatti német értékkel.
A font így felértékelve került be a rendszerbe, vagyis várható volt, hogy az inflációs különbségek miatt ez az árfolyamsáv hosszabb távon tarthatatlan lesz.
A spekulánsok számára a helyzet idővel egyre világosabbá vált. Azt látták ugyanis, hogy csak idő kérdése, hogy a rögzített árfolyamok és a piaci erőhatások olyan kibékíthetetlen ellentétbe kerüljenek egymással, hogy az a font megroppanásához vezessen.
Soros György és a többi spekuláns pontosan tudták, hogy ha Nagy-Britannia nem tudja fenntartani az árfolyamot, akkor a jegybank (Bank of England) kénytelen lesz beavatkozni.
A spekuláció alapja az volt, hogy Sorosék fontban vettek föl kölcsönöket, majd a pénzt márkára váltották, illetve ezzel egy időben a devizapiacokon fontot adtak el és márkát vásároltak. A lényeg itt az, hogy ha a spekulánsoknak egy adott hitelösszeget fontban kell visszafizetniük, de ezt a pénzt márkában tartják, emellett az előre meghatározott fonteladást és márkavételt is így tudják bonyolítani, akkor ezen hatalmas nyereségre tesznek szert, amikor a fontot leértékelik.
A stratégia mögött egyetlen gondolat állt: ha védhetetlenné teszik a fontot, akkor azt muszáj lesz leértékelni a márkával szemben. Ez lesz a spekulánsok nagy pillanata, amikor hatalmas profitot tehetnek zsebre.
Mindezt figyelembe véve
Soros György befektetési alapja, a hírhedt Quantum Fund óriási, 10 milliárd dolláros short pozíciót vett fel a fonttal szemben, vagyis arra tették fel ezt a hatalmas pénzt, arra spekuláltak, hogy a font gyengülni fog.
A spekulánsok profitéhsége hatalmas volt. Egyre több és több hitelt vettek fel, hogy minél nagyobb összegekkel fogadhassanak a font gyengülésére. A brit kormány és a jegybank pedig tette, amit tehetett.
Az alapkamat mértékét két számjegyűre,10 százalékra emelték, az ország pedig folyamatosan élte föl a devizatartalékait. A cél az volt, hogy minden eszközzel támogassák a fontot, illetve fonteszközök vásárlására sarkallják a befektetőket az eladás helyett. Ez logikus lépés volt, és sikeres lehetett volna, ha természetes pénzpiaci folyamatok zajlanak és nem spekuláció. Így utólag már csak kétségbeesett próbálkozásnak tűnt, a spekulánsok egyre jobban azt érezték, nyeregben vannak.
Ezután jött szeptember 15-e, amikor Soros alapja váratlanul elkezdte hatalmas lendülettel piacra önteni az angol fontot. A Bank of England szeptember 16-án még megpróbált lépést tartani az eladási hullámmal, és lendületesen vásárolta föl a saját fizetőeszközét. Soros azonban a Fekete Szerda reggelére már 10 milliárd dollár értékű fontot öntött a piacra. Aznap délelőtt a brit kormány bejelentette, hogy 10 százalékról 12 százalékra emelik föl az alapkamatot. Ráadásul Major kormányfő jelezte, szerinte 15 százalékig is föl kellene emelni a kamatszintet.
A spekulánsok azonban tudták, hogy ez már csak a „végjáték".
Sorosnak és társainak világossá vált, hogy a brit jegybank és John Major kormánya bedobja a törölközőt, és nem fognak tudni hatékonyan föllépni a piaci nyomással szemben. A spekulánsok tovább adták el a fontot,
este 7 óra után pedig Norman Lamont pénzügyminiszter bejelentette, Nagy-Britannia felfüggeszti a tagságát az ERM-rendszerben,
12 százalék lesz az alapkamat, a fontot pedig leértékelik. A brit gazdaságpolitika ezzel lényegében kapitulált Soros és a spekulánsok előtt.
A nap végére a Bank of England már ott tartott, hogy 27 milliárd fontot vásárolt, a brit fizetőeszköz pedig 15 százalékot esett a német márka és 25 százalékot az amerikai dollár ellenében.
A Fekete Szerda máig ható gazdaság- és politikatörténeti traumaként él a brit köztudatban, a spekulánsok támadásának következményeit nem egyszerű pontosan fölmérni. Az világos, hogy rövidtávon Soros volt a lépés legnagyobb nyertese, aki nagyjából 1 milliárd dollárt tett zsebre,
ráadásul innentől kezdve már csak úgy hivatkoztak rá, mint az emberre, aki bedöntötte a fontot és térdre kényszerítette a Bank of Englandet.
Politikai szempontból a fontválság következménye drámai volt a Major-kormányra és a brit Konzervatív Pártra nézve. A közvélemény ugyanis megkérdőjelezte a kormány gazdaságpolitikai válaszlépéseit, majd az 1997-es választásokon a konzervatívok vereséget szenvedtek, és a párt 2010-ig nem is került újra hatalomra.
A gazdasági hatások Nagy-Britanniára nézve már összetettebbek. Ami biztos: számítások szerint a spekulációs támadás összesen több mint 30 milliárd euróba került a brit adófizetőknek.
A spekuláns alapja
Soros György font elleni támadását a befektetési alapja, a Quantum Fund segítségével hajtotta végre. Ez egy több országban működő fedezeti alap csoport (Quantum Group of Funds) tagja volt. Az alap jelenleg Soros családjának vagyonát kezeli.Emellett viszont a történelem azt is bizonyította, hogy Soros, bár nem tudatosan, de tulajdonképpen hosszabb távon nem tett rosszat Nagy-Britanniának azzal, hogy lényegében kilökte az országot az ERM-rendszerből. A Fekete Szerda utáni években ugyanis fokozatos gazdasági fölívelés indult be Nagy-Britanniában. A szigetország gazdasági növekedése megelőzte a német és a francia bővülést, ráadásul stabil infláció és alacsony munkanélküliségi ráta mellett. De persze a lényeg: irtózatos sokba kerültek Soros spekulációi a brit adófizetőknek, az egyszerű embereknek.
Mindazonáltal Soros maga is elismerte, a font elleni támadása mögött kizárólag a pénzszerzés állt, a társadalmi következményekkel nem törődött.
A France24-nek adott interjújában például büszkén dicsekedett azzal, hogy ő csak azt tartotta szem előtt, hogy sok pénzt keressen vele, a rövidtávú károk, amiket a brit embereknek okozott, nem érdekelték.
A francia köztelevízió műsorvezetőnője ugyanis végig hízelgett Sorosnak, megpróbálta szimpatikussá tenni. És arról is beszélt a riporternő, hogy végső soron - hosszú távon - nem jött ki rosszul Nagy-Britannia az ő spekulációjából. Soros erre úgy reagál, hogy ez neki mindegy volt, ez sohasem érdekelte, neki csak a pénz számított.
Soros egyébként az interjúban - amellett, hogy önmagát filantrópnak (!!!) és filozófusnak (!!!) is nevezte - büszkén spekulánsnak hívta saját magát.