Nem állnak le a balatoni fejlesztések

Balaton strand tó-part napozás
Most nem lehet napozni a balatoni strandokon
Vágólapra másolva!
Folytatódnak a már megkezdett balatoni fejlesztések, és az ideieknek se látják akadályát a vállalkozások és a települési önkormányzatok. Hét nagy vitorláskikötőben e-hajók feltöltésére alkalmas berendezést telepítenek, Füreden exkluzív szálloda épül, Keszthelyen ingyenes B+R parkolót alakítanak ki – összegzi a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Megújul Balatonfenyvesen a hét kilométer hosszú beltéri bicikliút, korszerűsítik a közúti és a gyalogos közlekedést a Magyar falu programból elnyert 12 millió forintból, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandok fejlesztésére juttatott

100 millió forintos támogatásából pedig óriáscsúszdával gazdagítják a település nagystrandjának szolgáltatását.

Illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: kardosildistock

Keszthelyen a belvárosban B+R parkolót építenek:

a 60 személygépkocsinak és 60 kerékpárnak helyet adó,130 millió forint uniós forrásból megvalósuló, ingyenes létesítmény a helyiek közlekedését és a fellendült kerékpáros turizmust is támogatja.

Az Ügynökség együttesen 4,8 milliárd forintos támogatásából Tihany, Balatonfüred, Kenese, Aliga és Földvár egy-egy vitorlásklubja lép magasabb osztályba, és alakítanak ki öt, elektromos-hajó fogadására és feltöltésére alkalmas állomáshelyet.

A támogatás megvalósításának feltétele 40 hajó- és öt vendéghely biztosítása, továbbá az e-kikötő egész éves nyitvatartása.

Illusztráció Forrás: strand.hu

Márciusban megkezdődött a füredi kikötőnél lévő négycsillagos szálloda építése, ami többek között 100 szobával és 170 új vitorláshajó helyre érkezők szállását is biztosítja majd.

Továbbá a Lóczy-barlang új látogatóközpontja is épül, bővítik a salföldi Major fogadót, és akadály mentesítik a hegyestűi geológiai bemutatóhelyet is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!