Novák Katalin azt mondta, a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben ugyanis fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyereket nevelőknek a munkaerőpiacon. Arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel - tette hozzá.
Az államtitkár elmondta, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos jogviszonnyal rendelkezzen, a koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik állásukat.
Annak érdekében, hogy ebben az esetben se essen el a támogatástól, aki újra elhelyezkedik, a veszélyhelyzet időszakát, maximum hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként
- tájékoztatott.
Hozzáfűzte, hogy a csok és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig, a hiteltörlesztési moratórium pedig ezekre is érvényes.
"A rendelet lehetővé teszi azt is, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a babaváró támogatást, így például a kismamának nem kell személyesen jelen lennie" - jelezte az államtitkár. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a családtámogatási rendszer teljes körűen elérhető, a kormány pedig olyan könnyítéseket igyekszik bevezetni, amelyeknek köszönhetően a gyerekvállalás előtt állóknak nem kell lemondaniuk a támogatásokról.