Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. július 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Lidl új logisztikai központja építését bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. július 14-én. Az élelmiszerlánc 35 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő beruházás-ösztönzési támogatást nyújt. A társaság negyedik magyarországi logisztikai központját építi meg a Pest megyei Ecseren, a már működő három raktárbázisnál jóval nagyobb, 62 ezer négyzetméteres létesítmény a tervek szerint 2021 novemberére készül el. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Újabb támogatási program indul az exportáló magyar vállalatoknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvány nyomán új világgazdasági rendszer és verseny jön létre, amely komoly lehetőséget tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország, amelynek gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározza az export.

A magyar vállalatok egyre növekedő részesedésre tesznek szert a magyar exportból - közölte, hozzátéve: ha ez nem így lenne, akkor nem Magyarország adná a 34. legnagyobb exportteljesítményt a világon, azzal együtt, hogy lakosságszám tekintetében csak a 92.

A miniszter szerint számos magyar vállalat olyan exportteljesítményt ért el az elmúlt években, alapvetően a távoli országok piacain, ahonnan a továbblépés már csak akkor lehetséges, ha az adott ország piacán valamifajta jelenlétet hoznak létre.

Gyárat építenek, termelésüknek legalább egy egyszerű fázisát az adott országban hajtják végre - mondta Szijjártó Péter.

Ezért kedden újabb támogatási programot indítanak azon magyar vállalatok számára, amelyek már komoly teljesítménnyel, eredményekkel jelen vannak távoli országok exportpiacain, annak érdekében, hogy fizikai jelenlétet is létrehozhassanak. Gyártási tevékenységet hozzanak létre, vagy a gyártási tevékenységük egy részét az adott ország piacán hajthassák végre, annak érdekében, hogy exportteljesítményük még tovább növekedjen - közölte a videóban.

Szijjártó Péter elmondta: erre a programra 23 milliárd forintot szánnak.

Augusztus 24-étől lehet benyújtani a pályázatokat, de a regisztráció lehetősége már kedden megnyílik. Az egy vállalat által megszerezhető legnagyobb támogatás összege 3 milliárd forint - közölte.

Megjegyezte: jogosan a kérdés, miért támogatják azt, hogy ezek a vállalatok külföldön hozzanak létre beruházásokat. Azért, mert ezek a beruházások növelik az adott vállalat exportteljesítményét, ezáltal Magyarországon is létrehoznak újabb munkahelyeket. A vállalat magyarországi teljesítményét is erősítik a külpiaci sikerek - mondta a miniszter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!