Ahogy egyre több New York-i hagyja el a várost, közel háromszorosára nőtt a Manhattanben üresen álló bérlakások száma a tavalyi év azonos időszakához képest. Ennek következtében pedig az árak is elkezdtek csökkenni – írja a CNBC.
Augusztusban már több mint 15 ezer bérlakás állt üresen a városrészben, míg egy évvel ezelőtt ezek száma csupán 5600 volt
– derült ki egy friss kutatásból. Ez a szám pedig mindenkori rekordnak számít, mióta az adatokat 14 éve elkezdték összesíteni.
Az elemzők pedig hangsúlyozzák, a lakásbérleti piac a legjobb barométer ahhoz, hogy föl lehessen mérni a manhattani ingatlanpiac állapotát. Tekintve, hogy a városrészben a lakások 75 százaléka bérlemény, és ez a piac sokkal gyorsabban reagál minden változásra.
Ráadásul a szakértők egyre kevésbé reménykednek abban, hogy idén visszapattanna a piac. Jóllehet a medián bérleti díjak 4 százalékkal csökkentek augusztusban, ez még nem elég ösztönző ahhoz, hogy tömegével jelenjenek meg a bérlők. Főleg, mert Manhattan továbbra is igen drágának számít. Egy két hálószobás lakás átlagos havi bérleti díja jelenleg 4756 dollár (közel 1,5 millió forint).
Bár a kiadók is igyekeznek kedvezményekkel visszacsábítani a bérlőket, további probléma, hogy a szektor leginkább érintett szegmensét a kisebb lakások jelentik. Ezeket ugyanis általában alacsonyabb jövedelműek veszik ki, és jelenleg pont ők tűntek el nagy számban a piacról.
Pedig a kiadók most már átlagosan 1,9 hónap ingyenes bérletet kínálnak – néhány hete még csak 1,7 volt az átlag, vagyis jól látszik, a kínálati oldal is erősen érzékeli a problémát.
Ezeken a területek az árcsökkenés mértéke is nagyobb. Az egylégterű stúdiólakások átlagos bérleti díja 9 százalékkal 2574 dollárra, míg az egy hálószobás lakások átlagos díja 5 százalékkal 3445 dollárra csökkent.