A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Már több embernek van munkája, mint év elején

Bodó Sándor
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A gazdaságvédelmi intézkedések együttes hatásának köszönhetően a júniusi mélypontot követően 2020 szeptemberére 53 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A foglalkoztatottak száma augusztusban ismét 4,5 millió főre emelkedett, így a munkába állók száma már meghaladta a 2020 eleji értéket. A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseken dolgozik, ehhez Magyarországnak működnie kell – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az ITM közleményében azt írja: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai azt mutatják, hogy a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre 323 ezer főre csökkent. A három hónapja töretlen mérséklődés a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programok érdemi hatásának tudható be. A foglalkoztatottak száma is folyamatosan nő hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatközlése szerint.

Az augusztusban már a 4,5 millió főt is felülmúló érték egyre jobban közelít a tavaly nyáron elért csúcshoz.

Az elmúlt évtizedben uniós összehasonlításban is kimagasló mértékben bővült a hazai foglalkoztatás. 2019 végéig a munkanélküliségi ráta 11,2 százalékról 3,4 százalékra szorult vissza.

A 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 60 százalék alatti szintről 75 százalék fölé emelkedett.

Az EU tagállamaiban azonos időtávon alig több, mint 5 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta, Magyarország tehát lényegében ledolgozta az egy évtizede még tetemes hátrányát az uniós átlaghoz képest.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Forrás: MTI/Illyés Tibor

„A járvány miatt a már elért eredményeket is részben újra kell építenünk. Így rövid távon az a cél, hogy legalább annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus tönkretesz. A különböző beruházási és bértámogatásokkal közel egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési segítségben.

A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseken dolgozik, ehhez Magyarországnak működnie kell" – fogalmazott Bodó Sándor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!