Januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése
![Koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2020, szeptember, ősz, tömegközlekedés, villamos, villamosmegálló, utazás, idős nyugdíjas, idős ember, idős emberek](https://cdn.origo.hu/2023/12/sW9WgUT8v_UUMKGetiZGoL0dsYy1mSl4kC6JP3Ijflc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA4NDhlYTlmZTNlOTQ3YTNhMTlmYTA2MjRlZTU3OGM3.webp)
Zsigó Róbert elmondta:
jövő év elejétől a 13. havi nyugdíj első heti részletét fogják megkapni a nyugdíjasok. A novemberi nyugdíjukkal együtt pedig 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kapnak.
Azt januárra visszamenőleg minden nyugdíjas és nyugdíjszerű járulékban részesülő megkapja - tette hozzá.
A kormánypárti politikus jelezte: a novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is.
Zsigó Róbert közölte:
a 2010-ben történt "családbarát fordulat" része az is, hogy az idősek megfelelő körülmények között, méltósággal tudjanak élni.
Példaként említette a Nők 40 programot, majd felidézte, hogy az idősek az elmúlt négy évben mintegy 250 milliárd forintnyi extra juttatást - kiegészítő nyugdíjemelést, Erzsébet-utalványt, nyugdíjprémiumot és rezsiutalványt - kaptak a nyugdíjemelések mellett.
Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben
- hangoztatta az államtitkár.