A NAV az év második felében kiemelten vizsgálja a kifizetőknél és foglalkoztatóknál a kata-alanyokkal kötött szerződéseket, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében - írja összefoglalójában az Üzletem.hu.
Észak-Budapest
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az év végéig ellenőrzik az ünnepekhez kapcsolódó webáruházakat.
Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, illetve az áruk eredetét vizsgálják.
Kelet-Budapest
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 1. és 31. között az édesség- és ajándékárusokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik.
Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
Indokolt esetben forgalomszámlálásra is sor kerülhet.
Baranya megye
A megye építkezésein folytatódnak a szabályos foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.
Fejér megye
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 21. és 23. között ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését a fenyőárusoknál.
Győr-Moson-Sopron megye
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a megyei vendéglátóegységeket, valamint az ételrendeléssel és házhozszállítással foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is.
A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága december 21. és 23. között az ünnepi édesség- és ajándékkereskedőket, valamint a fenyőfaárusokat ellenőrzi a megyében.
A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint a online pénztárgép helyes használatát.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben a megyei adventi vásárokon, piacokon az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberében az ételrendelések, ételkiszállítások kapcsán ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségét.
Ellenőrzésre számíthatnak továbbá a tüzelő- és építőanyag-kereskedők, valamint az építőiparban tevékenykedő vállalkozások is.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 30. és december 23. között az ünnepi és szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását és az alkalmazottak bejelentését
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága december 14. és 19. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a fenyőfát, díszeket értékesítő kiskereskedőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 30-ától a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik.
A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Somogy megye
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a héten a megye teljes területén ellenőrzi az ünnepi termékek árusítóit. Ellenőrzésekre számíthatnak az édesség-, szaloncukorárusok, az égősorok, karácsonyfadíszekkel kereskedők, a fenyőfaárusok és a hús- és halboltok.
A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai december 10. és 24. között a játékok, ajándékok és ünnepi termékek árusítóit, a webáruházakat és az ételkiszállító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Vas megye
A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai decemberben az ünnepi, szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
Veszprém megye
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 14. és 23. között az egész megye területén ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat, a fenyőfa-kereskedőket, valamint az ünnepi, szezonálistermék-árusítókat.
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai december 3. és 31. között az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.