Negyven éve bonyolította le az amerikai kormány a történelem legkülönösebb sajtüzletét

Az 1982-es felvételen egy kisfiú átveszi a kormányzat által kiosztott ingyenes sajttömbök egyikét

Az 1980-as években sok amerikai kóstolhatta meg az úgynevezett „kormányzati sajtot", és ők valószínűleg nem is felejtik el az ízét. Abban az időben ugyanis az USA-ban hozzányúltak a nagy sajtkészletekhez, melyeket korábban halmoztak fel. De hogyan fordulhatott elő, hogy az Egyesült Államokban tonnaszámra álltak raktárakban állami sajtkészletek?

Az 1980-as évek több szempontból is igen különleges időszak volt az Egyesült Államokban, de az egyik legkülönösebb gazdasági jelenségnek a hatalmas állami sajtraktárak számítottak.

Ennek a történetnek a kezdete 1949-re nyúlik vissza, amikor egy mezőgazdasági törvény lehetővé tette a Commodity Credit Company (CCC) nevű állami vállalatnak, hogy tejterméket vásároljon fel közvetlenül a farmerektől.

A CCC a nagy gazdasági világválság óta jelen volt az Egyesült Államokban (még a New Deal idején hozták létre), és azt a célt szolgálta, hogy stabilizálni tudja az árakat, segítséget nyújtva ezzel a helyi termelőknek.

Olaj- és tejválság

Az 1970-es években aztán az amerikai gazdaság beszakadt, de az olajválság idején egy másik, sokkal kevésbé látványos probléma is fenyegette az USA-t.

Példa nélküli tejtermékhiány alakult ki, aminek következtében 1973-ban a tejtermékek ára 30 százalékkal nőtt.

Amikor pedig a kormány beavatkozott, az inga átlendült a másik irányba, és olyan mértékben zuhantak be a tejtermékek árai, hogy az már komolyan fenyegette a termelőket. Majd 1977-ben Jimmy Carter elnök új támogatási politikát vezetett be, és összesen 2 milliárd dollárt öntött a tejiparba, mindössze négy év alatt.

Szarvasmarhák egy amerikai farmon Forrás: AFP/Angela Weiss

Ez azonban sajátos következményekkel járt. A termelők hirtelen azon kapták magukat, hogy tele vannak készpénzzel, és a termelést elsősorban az fűtötte, hogy megfeleljenek az állami támogatás feltételeinek. Vagyis nem igazán törődtek azzal, hogy bárki elfogyasztja-e a termékeiket, a cél az állami támogatás megszerzése volt.

Végül a kormány maga kezdte el felvásárolni a farmereken maradt tejet, amit fel is dolgoztak sajttá, vajjá és tejporrá.

Ahogy pedig a farmerek termeltek, az állam pedig vásárolt, úgy nőttek a felhalmozott készletek is. Egy kutatás szerint végül a teljes készletállomány 500 millió fontot (kb. 227.000 tonna) tett ki, és több száz raktár üzemelt, 35 államban az 1980-as évek elejére.

Kiönteni vagy megenni?

A készletek egyre nagyobb logisztikai problémát jelentettek, de ennél is nagyobb baj volt, hogy a kormánynak fogalma sem volt arról, mihez kezdjen ennyi tejtermékkel. A helyzetet talán jól érzékelteti, hogy 1981-ben egy állami hivatalnok úgy nyilatkozott a Washington Postnak, hogy a legolcsóbb és legpraktikusabb megoldás talán az volna, ha az egészet beleöntenék az óceánba. Az már szinte „mellékes" probléma, hogy azzal kapcsolatban is voltak kételyek, pontosan mennyi idő után romlanak meg ezek a termékek ilyen körülmények között.

Ronald Reagan végül elkezdte kiosztani a sajtkészleteket Forrás: AFP/Mike Sargent

Amikor a közvélemény széles körben kezdett tudomást szerezni a sajtkészletekről, kemény kritikák érték Ronald Reagan elnökségét. Reagan ugyanis 1981-ben megfogadta, hogy eltörli az élelmiszerjegyek rendszerét, de sokan még érezték a korábbi recesszió negatív hatásait.

Így többekben felmerült a kérdés:

ha a kormány ennyi élelmiszeren ül, ráadásul nem is tud azzal mit csinálni, miért nem adja oda az embereknek, akiknek szükségük lenne rá?

1981 decemberében Reagan engedett is a nyomásnak, és közölte,

30 millió font sajtot szabadítanak fel a kormányzati raktárakból.

Bevezetett egy külön átmeneti segélyprogramot (Temporary Emergency Food Assistance Program), amelynek végrehajtásában elkezdték kiosztani a sajtokat a nehezebb anyagi helyzetben lévőknek – elsősorban az időseknek és az alacsony keresetűeknek, illetve olyan szervezeteknek, melyek rászorulókon segítettek. Végül a kormány összesen nagyjából 300 millió font sajtot osztott ki a lakosságnak.

Az 1982-es felvételen egy kisfiú átveszi a kormányzat által kiosztott ingyenes sajttömbök egyikét Forrás: AP Photo

Egy különös emlék

Bár sokakban a nehéz anyagi körülményeket idézheti fel a „kormányzati sajt" emléke, vannak olyan visszaemlékezők, akik különös nosztalgiával tekintenek a „kormányzati sajt" ízére. Tracy Lynn Lloyd gasztronómiai szakíró például azt mondta, a sajtnak annyira furcsa volt az állaga, hogy csak sajtos makarónihoz vagy grillezett sajtos szendvicshez lehetett felhasználni.

Hozzátette azonban:

ha ma valaki megkínálna kormányzati sajttal, valószínűleg nem tudnám megenni – túl sós lenne a mostani ízlésemnek. De azért egy falatot megkóstolnék, csak az emlékek kedvéért."

Az egész nagy és különös amerikai sajttörténet végül az 1990-es években ért véget, amikor a tejtermékek piaci árai újra „lecsillapodtak", az amerikai kormány pedig kiszállhatott a történelem talán legkülönösebb sajtüzletéből.

Ehhez pedig különös adalékot jelent, hogy 2018-ban újra rekordszintre nőtt az USA kormányzati raktáraiban tárolt sajt mennyisége. A Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint 2018 közepére 1,39 milliárd fontnyi sajt állt a raktárakban, ami nem pusztán az 1980-as évek elejének mennyiségénél több, hanem 100 éves rekordot jelent.