Magyarok is fejlesztették a világ első hidrogén meghajtású légijárműjét

PALKOVICS László
Jakabszállás, 2020. január 22. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Genevation Aircraft Kft. hidrogénüzemanyagcella-meghajtású, személyszállításra is alkalmassá tehető, de még fejlesztés alatt álló drónjának bemutatóján a kft. jakabszállási üzemében 2020. január 22-én. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Bemutatták a világ első hidrogénüzemanyagcella-meghajtású, személyszállításra is alkalmas, magyar-amerikai együttműködésben fejlesztett légi járművét a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson.
Vágólapra másolva!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a jakabszállási repülőtéren tartott sajtótájékoztatón elmondta:

a hidrogéngazdaság a klímavédelem egyik alapja.

A most bemutatott energetikai és klímastratégiában önálló fejezetként szerepel a magyar hidrogéngazdaság fejlesztése, hiszen várhatóan a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0 és az 5G technológiai platform mellé

hamarosan fel fog sorakozni egy negyedik is, ami alapvetően a hidrogéngazdaság platformját fogja jelenteni.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hidrogénüzemanyagcella-meghajtású, személyszállításra is alkalmassá tehető légijármű bemutatásán, Jakabszálláson Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az autóipar továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója, de az elmúlt évek beruházásainak, jogszabályi és szakmai döntéseinek hatására a repülőgépipar erőteljes fejlődésnek indult.

Palkovics László szerint a bemutatott drónfejlesztés mindhárom, a magyar gazdasággal szemben fektetett jövőbeni elvárásoknak megfelel, mivel "high-tech, zöld és magyar" is.

A fejlesztés high-tech, hiszen a légügyipar folyamatosan átalakul, és a drónok jelentősége az elkövetkező időszakban erősödni fog. Ez azon is látszik, hogy az Európai Unió létrehozta a drónszabályozását, amelyet idén júliustól Magyarországon is aktívvá tesznek majd.

A miniszter beszélt arról is, hogy a zalaegerszegi autonóm járművekre épített pálya tökéletesen alkalmas arra is, hogy ott drónokat, illetve a fölfelszínen haladó járművekkel folytatott interakciójukat is tesztelhessék.

Palkovics László szerint a most bemutatott fejlesztés azért zöld, mivel hidrogén üzemanyagcella meghajtású technológiát alkalmaz. A hidrogén előállítás pedig nem a szokásos, vegyipari típusú, tehát nem barna hidrogén, hanem megújuló energiaforrásokból előállított, zöld hidrogén, amely alapvetően beleillik a kormány stratégiájába.

A kormány azt szeretné, ha a high-tech orientált, hatékony külföldi cégstruktúra mellé fel tudnának zárkózni a magyar vállalatok is. Ennek egyik módja a produktivitás növelése, amely vagy a munkaerő képzésével, vagy a vállalatok technológiai támogatásával érhető el.

Az elmúlt évben létrejött a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács, amelynek két feladata van: a légiközlekedés optimális működtetésére vonatkozó innovációs elemek, valamint a repülőgépipar, a járműipar mellé való felzárkózásához szükséges stratégiájának kidolgozása.

Elkezdődött a repülőgépipari képzés átstrukturálása is,

ennek keretében nemrégiben hagytak jóvá egy a repülőgép üzemeltetésére, karbantartására és javítására vonatkozó új mesterképzést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, és a tervek szerint újra önálló repülőgépészeti tanszék is létrejön. A fejlesztések a jövőben a kecskeméti és a debreceni egyetemet is érintik majd. Hamarosan a Békéscsabai Szakképzési Centrumban - az Airbus tananyagbeli támogatásával - pilotprojektként elindul egy új, repülőgépekhez értő, középszintű szakemberképzés is.

A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy intenzív, napi szintű kapcsolatot alakítottak ki az Európai Légügyi Hatósággal. Az együttműködés egyik eleme a zalaegerszegi autonóm tesztpálya továbbfejlesztésére vonatkozik. Létrejött továbbá egy légiközlekedési kutatóközpont a Közlekedéstudományi Intézeten belül, amelynek feladata a repülőgépipari stratégia elkészítése.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j), Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója (j2) és Fehér Ákos, az Alaka’i Technologies Inc. (USA) gyártásért felelős igazgatója (j3) a sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta, hogy a cég fontos szerepet vállal az innovációk eredményes hasznosítását célzó nemzetgazdasági törekvések megvalósításában, különös tekintettel arra, hogy a hazai találmányok sikeres kifejlesztésével és piacra vitelével a magyar gazdaság és a feltalálók profitáljanak. Ezen belül kiemelt terület a hazai klímastratégiai célok megvalósítása, például az alternatív, hidrogénhajtású közlekedés és logisztika fejlesztése.

A magyar kreativitás nemzetközi szinten is kiemelkedő, ezért a Valor célja az, hogy ezt felhasználva minél több magas hozzáadott értékű és innovációs tartalmú termék gyártása kezdődhessen meg itthon.

Szabó Viktor, a Genevation Aircraft Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: cégük megalakulásakor, 2014-ben azt a célt tűzte ki, hogy első termékük, a világ első hibrid térrácsszerkezetű Genpro műrepülőgép megépítése során megszerzett tudásukat nemzetközi kutatás-fejlesztési projektekben, együttműködésekben, később pedig nemzetközi beszállítói tevékenységekben tudják kamatoztatni.

Az amerikai Alaka'i Technologies Inc. Európában őket választotta a Skai, a világ első hidrogén meghajtású légijármű fejlesztési partnerének.

A Genevation munkája már elindult, már négy hónapja dolgoznak aktívan a fejlesztésen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!