Kiheverte a lakáspiaci forgalom a koronavírust

kulcs eladás átadás ház lakás szerződés
House with blueprints and key
Vágólapra másolva!
Stabilan kezdte az évet a használt lakások piaca tavalyhoz képest, a következő hónapokban pedig jó esély van az élénkülésre - áll az ingatlan.com legfrissebb, több mint 170 ezer eladó ingatlanhirdetést feldolgozó összeállításában, amelyből kiderül, hány darab használt lakóingatlan cserélhetett gazdát az év első hónapjában.
Vágólapra másolva!

Stabil kínálat, élénkülő kereslet

2021 januárban a portálon eladásra meghirdetett használt lakások és házak száma csupán 2 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest. Az érdeklődések száma viszont 23 százalékos masszív növekedést mutatott. A szakember szerint a kereslet élénkülése leginkább az állami lakásprogram múlt év végén bejelentett új elemeinek köszönhető.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette, hogy a lakásfelújítási program és a csok-kal vásárolt ingatlanok illetékmentessége élénkülést hozhat a használtlakás-piacon. Hozzátette, hogy a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése közvetve a használt lakások piacát is élénkítheti, hiszen a legtöbben a meglévő ingatlanuk értékesítése után költöznek új lakásba.

Emellett a múlt évet meghatározó járvány miatti bizonytalanság enyhülni látszik a vakcinák megjelenése és az oltási programok beindulása miatt.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschläger

Hány lakás kelt el? Mi várható?

Az ingatlan.com saját adatain és az adásvételi szerződések kötelező elemét képező energiatanúsítványok statisztikán alapuló becslése szerint körülbelül 9300 használt lakóingatlan cserélhetett gazdát idén januárban. Ez csupán 2 százalékos visszaesést jelent éves szinten.

– tette hozzá Balogh László, aki kiemelte azt is, hogy az előzetes adatok alapján a forgalom leginkább a fővároson kívüli településeken és országrészekben élénkülhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!