Mit hoztak nekünk a nagy gazdasági válságok?

Andrés Solimano közgazdász a „hosszú huszadik század" időszakának pénzügyi és gazdasági válságait, stagnálásait és a recessziók típusainak széles körét vizsgálja. A szerző azon tanulságokra koncentrál, amelyek az idő távlatából már jól láthatók, és amelyek a világgazdaság jelenlegi helyzetében is érvényesek lehetnek. Ritkaságként összegyűjtött, széleskörű statisztikái valóságos kincsesbányául szolgálnak a téma iránt általánosan érdeklődők és a gazdaságtörténet kutatóinak egyaránt.

A Pallas Athéné Könyvkiadó által kiadott mű mielőtt a gazdaságtörténet legmeghatározóbb válságszakaszait tárgyalná, alapvető fogalmakat tisztáz a recesszió közgazdaságtani felfogásával, a magas inflációval és a hiperinflációval, a hitelválsággal, a politikai ciklusokkal és a nemzetközi politikai közgazdaságtannal kapcsolatban. E fogalmak megértése ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán lássuk azokat a nagy válságokat és hanyatlásokat, amelyek gyakran politikai változásokhoz, valamint az uralkodó gazdasági paradigmák átértékeléséhez vezetnek– hangsúlyozza a szerző.

A könyv fő témája a recessziók és válságok gyakoriságának és intenzitásának vizsgálata: az 1900 és 2017 közötti időszak 56 országot érintő 2744 recessziós eseményét tekinti át.

Forrás: Pallas Athénl Könyvkiadó

Számos példával alátámasztva meghatározza azokat az úgynevezett oksági tényezőket is, amelyek gazdasági visszaesést generálnak. Ezek sorából a háborút és fegyveres konfliktusokat; a szélsőséges monetáris instabilitást és hiperinflációt; a megrázkódtatást okozó külső hatásokot, az adósságciklusok és a külföldi hitelek megszűnését; a rögzített árfolyamrendszerek és a valutatanácsok összeomlását; a túl korai pénzügyi liberalizációt, hitel-boomot; a túlzott keresleti expanziót és fenntarthatatlan bérpolitikát, valamint a politikai destabilizációt és a gazdasági bizonytalanságot emeli ki.

Külön fejezet foglalkozik a központi tervezésen alapuló közép- és kelet-európai, valamint szovjet szocialista rendszerek felemelkedésével és bukásával, az 1990-es évek elejének „transzformációs recessziójával". Kitér arra is, hogyan érintette ezeket a gazdaságokat a 2008–2009-es válság.

A Világbank egykori igazgatójának egyik legfontosabb üzenete, hogy a nagy válságok mindig változást hoztak az uralkodó közgazdaságtani paradigmákban és pozitív elmozdulásokhoz vezettek a tudományos életben, valamint az IMF-hez hasonló, mértékadó pénzügyi szervezetek gondolkodásában egyaránt. A szerző emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a szabályozatlan kapitalista gazdaságokban a jövedelmi egyenlőtlenségek milyen társadalmi konfliktusokhoz és növekedési zavarokhoz vezettek a múltban.