Megújuló energiára vált a világ egyik legnagyobb aranybányája

leginkább költséghatékony aranybányák, Olimpiada, Oroszország
Egy oroszországi bánya, az Olimpiada - kattintson a képre, hogy megtudja, hányadik a sorban!
Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb aranybánya-cégének számító orosz Polyus bejelentette, hogy megújuló energiából fogja fedezni a termelését. A frissen kötött megállapodás értelmében a szibériai Krasznojarszknál működő aranykitermelést vízenergiával látják majd el árammal.
Vágólapra másolva!

Fontos megállapodás született a legnagyobb orosz aranybánya-vállalat és a PJSC RusHydro vízenergia-cég között. A jövőben ugyanis a Polyus krasznojarszki munkálatait vízenergia segítségével végzik majd – írja a Mining.com.

A megállapodás alapján a RusHydro 2021-ben mintegy 1 milliárd kilowattóra energiát szolgáltat majd a Polyus krasznojarszki üzleti tevékenységéhez. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a Polyus

két legnagyobb, világviszonylatban is jelentős aranybányája, az Olimpiada és a Blagodatnoye áramfelhasználását 100 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezik majd

– derül ki a cég közleményéből.

A számítások szerint az üzlet eredményeként a Polyus krasznojarszki tevékenységéből adódó üvegházhatásúgáz-kibocsátása majdnem 50 százalékkal csökkenhet, míg a vállalat teljes kibocsátása a harmadával zsugorodhat a megelőző évben mért szintekhez képest.

Az Olimpiada aranybána üzeme Forrás: Polyus.com

Mindez pedig igen komoly előrelépés lenne a Polyus számára, mivel így a vállalat már az áramigényének 90 százalékát megújuló forrásokból fedezné. A jelen megállapodás 2021. december 31-ig érvényes, de lehetőség van a meghosszabbítására.

A Polyus és a RusHydro egyébként tavaly már aláírtak egy hasonló megállapodást.

Az ötéves, bilaterális megegyezés évi 300 millió kilowattóra vízerőművekből származó energia vásárlásáról szól Magadan térségében.

A Polyus vezérigazgatója a friss üzlet kapcsán kiemelte, ez mérföldkőnek számít a cég történetében, és jelzi, hogy a vállalat legfontosabb üzletága átáll a megújuló energiaforrásokra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!