Magyarország 130 milliárd forint értékű haderőfejlesztési megállapodást kötött
![Letették a Lynx-harcjárműgyár alapkövét Zalaegerszegen, GALÉRIA](https://cdn.origo.hu/2023/12/DaY506FWIuuZq4V8n98bipfMG-dSLSdxW7newzs0l_0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllODY2NjdmZTY5MzRhOWQ5OWU5YjY0MzRhODZlZjA1.webp)
A közlemény szerint a finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy Magyarország több lábon álljon az adósságkezelésben.
Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel-finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé.
A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS-szerződéshez kapcsolódik, amelyet Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg. A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel. A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év - ismertette a PM közleménye.
A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába.
Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából, másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is.
A kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért fogadta el a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amellyel az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg - áll a közleményben.