Megint fényesebben ragyog az arany

arany, aranyrúd, illusztráció
Vágólapra másolva!
Január óta nem látott magasságba emelkedett az arany árfolyama kedden, ahogy a globális befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni, hogy védjék magukat az inflációval szemben. Ezzel az arany lassan teljesen ledolgozza az idei évben produkált csökkenését.
Vágólapra másolva!

Az arany azonnali szállítású jegyzése unciánként 1880 dollár fölé emelkedett kedden a londoni tőzsdén, ahogy a globális befektetők elkezdtek nemesfémet vásárolni, hogy védjék magukat a növekvő inflációs várakozásokkal szemben – írja az RT.com. Múlt héten egyébként az arany már fölment 1890 dollár fölé is, amire január 8-a óta nem volt példa.

A drágulás elsősorban az amerikai inflációs várakozásoknak köszönhető. Most épp az amerikai jegybank két regionális kormányzója közölte, hogy

nem lennének meglepve, ha a különböző iparágakban mutatkozó kínálati hiányok felnyomnák az árakat, ahogy a világgazdaság folyamatosan áll talpra.

Hozzátették: arra számítanak, hogy az áremelkedések várhatóan csak időszakosak lesznek.

Mindazonáltal már csak az időszakos inflációs megugrásra vonatkozó megjegyzések is elegendők ahhoz, hogy – legalábbis rövidtávon – felhajtsák az arany árfolyamát. A nemesfém ára várhatóan képes lesz még emelkedni, de a nagy kérdés az lehet, hogy mi történik, ha megközelíti az 1900 dolláros lélektani határt, amely stabil ellenállási szintként működhet – mondta még kedden Edward Moya, az Oanda Corporation vezető piaci elemzője. Hozzátette, amennyiben a dollár árfolyama stabil marad, úgy valószínűleg az arany árában sem lesz jelentősebb elmozdulás.

Az arany unciánkénti árfolyamának idei alakulása Forrás: Investing.com

Közép-európai idő szerint szerda délelőtt azonban az arany már áttörte az 1900 dolláros árfolyamhatárt, vagyis a következő napok új kérdése az lesz, hogy képes lesz-e még tovább drágulni a sárga nemesfém.

Vannak azonban olyan elemzők is, akik szerint a bitcoin és más kriptovaluták árfolyamának közelmúltbeli beszakadása szintén megtámogatta az arany drágulását. Sugandha Sachdeva, a Religare Broking elemzője hangsúlyozta,

azt láthatjuk, hogy a kriptovaluták piacán tapasztalható jelentős korrekció hatására a befektetők elkezdtek inkább aranyat vásárolni.

A szakember jelezte, arra számít, hogy az arany drágulása felkapaszkodik más nyersanyagokéhoz – melyek piacán jelenleg egy szuperciklus figyelhető meg, igen jelentős áremelkedésekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!