Új autóipari gyár létesül az országban

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. augusztus 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Vitesco Technologies Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021.augusztus 24-én. A német autóipari cég egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat épít fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani. A 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével 450 új munkahely jön létre. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárca közleménye szerint a miniszter arról számolt be, hogy a

47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.

Hozzátette, a projekt értékét növeli, hogy elektromobilitási eszközök gyártására vonatkozik, márpedig "aki megnyeri az autóipar új korszakát megalapozó beruházásokat, az hosszú távon tudja garantálni a nemzeti gazdaságának folyamatos növekedését".

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Vitesco Technologies Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021.augusztus 24-én Forrás: MTI/Soós Lajos

Kiemelte, hogy a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot:

  • Egyrészt az ország nagyon közel került ahhoz a korábbi tervhez, hogy az autóipar termelési értéke, miután 2021 első felében 31 százalékkal nőtt, az év végére meghaladja a 10 ezer milliárd forintot.
  • Másrészt a magyar-német kereskedelmi forgalom is minden idők legmagasabb eredményét mutathatja majd fel, miután volumene az idei év első öt hónapjában 22 százalékkal emelkedett.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy Magyarország exportjának körülbelül egynegyede Németországba irányul.

Szijjártó Péter leszögezte: gazdasági szempontból egy cél lebeg most a kormány szeme előtt, hogy

a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, ebben az esetben ugyanis az állam a jövő év elején visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

"Azt a bántóan leegyszerűsített kérdést tesszük fel, hogy mi szükséges ahhoz a következő négy hónapban, hogy december 31-én garantáltan elérjük az 5,5 százalékos növekedést. A válasz egyszerű: beruházás, beruházás és beruházás" - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a nagykövetek éves konferenciája zajlik éppen, amelyen azt a célt határozták meg a résztvevők számára, hogy állomáshelyükön a lehető leggyorsabban felderítsenek minden beruházási szándékot, ezek nyomán ugyanis munkahelyek jöhetnek létre Magyarországon.

Thomas Stierle, a Vitesco Technologies Hungary Kft. vezető alelnöke a cég beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Soós Lajos

A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy beszállító vállalatok olyan tömege települt az utóbbi években Debrecenbe, hogy a város mára egyértelműen a magyar autóipar egyik fellegvára lett. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy a kormány a következő két évben mintegy 100 milliárd forint fejlesztési forrást fordít arra, hogy olyan infrastruktúrát teremtsenek Debrecenben, amely megfelelő alapot tud adni a további beruházásokhoz is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!