Firenze
A forint a történelem során több országban is használt pénznem volt, 75 évvel ezelőtt pedig Magyarország hivatalos fizetőeszköze lett.
Időrendben haladva az aranyforint bevezetése két észak-itáliai városállamhoz, Firenzéhez és Genovához kötődik, ahol azt egymás tudta nélkül, egymástól függetlenül, csupán pár hónap különbséggel 1252-től kezdték használni kereskedelmi célokra.
Az itáliaiak II. Frigyes német-római császár szicíliai példáját követték.
A firenzei és genovai érmékhez szükséges aranyat Afrikából importálták.
A firenzei aranyforint eredeti neve fiorino d'oro („arany virágocska"), előlapjára a város jelképét, a háromszirmú liliomot égették, hátlapján pedig a város védőszentje, Keresztelő Szent János alakja szerepel. Ez az érme nemzetközileg is hamar elismert lett, Európában csak mint florin néven utaltak rá, ami a firenzei (Florentinus) egyfajta rövidítése.
Elképesztő népszerűségét elsősorban annak köszönhette, hogy évszázadokon keresztül fenntartotta súlyát, finomságát és jellemző mintázatát.
Ez a középkorban nagyon is kivételesnek számított, ugyanis háborúk idején mindig nőtt a kísértés a fizetőeszközök gyengítésére. Értékét a benne található színarany mennyisége határozta meg, és annak az aktuális arany-ezüst árfolyamon számított ezüsthöz viszonyított értéke.
A nemzetközi elterjedése annak köszönhető, hogy Firenze a 13–14. században a világ gyapjúközpontjává vált,
így az európai országok mellett a Földközi-tenger teljes térségével is jelentős kereskedelmi tevékenységet folytatott. A városállam bankjainak képviselői pedig szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerrel és befolyással rendelkeztek, ezáltal az általuk használt aranyforint nagy presztízzsel bírt. Ezt a pénzt Firenzében 1533-ig verték, 1504-től a duplaforint is forgalomban volt, ezt követően a velencei dukát kiszorította, és már nem használtak forintot.
Magyarország
Magyarország korabeli bányáiban rengeteg volt az arany és az ezüst is.
Károly Róbert a közkedvelt firenzei aranyforint bevezetése mellett döntött 1325-ben, amin alig módosított (Keresztelő Szent János képe mellett a Karolus rex körirat szerepelt).
A firenzei mintájú aranyforintokat Európa összes jelentősebb uralkodója változtatás nélkül vezette be, amit a városállam pénzhamisításnak minősített. A magyarok aranyforintja azonban keresett pénznek számított, leginkább azért, mert minőségét monetáris zavarok esetén sem rontották le.
A hamisítás vádjának hatására 1358-ban I. Lajos már módosította az érmét: az előlapon a liliom helyére a királyi ház címere került, a hátlapon pedig Keresztelő Szent Jánost felváltotta Szent László.
Luxemburgi Zsigmond magyar király is megtartotta ezt a fizetőeszközt, sőt, ennél többet is tett a pénzügy terén, ugyanis
elsőként a magyar történelemben kinyilvánította, hogy a pénzverés királyi felségjog, és definiálta a pénzhamisítást is, amit szigorúan büntetett.
Egy aranyforint értéke ekkoriban 100 ezüstdénár volt. Zsigmond király halálát követően - trónörökös hiányában - zűrzavaros időszak köszöntött Magyarországra, ahol számos oligarcha követelte magának a hatalmat, és saját kis birodalmukon önálló pénzt verettek.
A káosznak Hunyadi Mátyás trónra lépése vetett véget, aki ismét monopolizálta a pénzverést, szigorú törvényeket hozott, és egy új, stabil pénzügyi rendszert vezetett be.
Mátyás idejében az aranyforint 20 garast, 100 dénárt és 200 ezüst obulust ért.
Módosította az aranyérmék mintáit is: az előlapon a 4 részből álló címerpajzs szerepelt, a hátlapon pedig Szűz Mária karján a kis Jézussal volt látható. Más lett a felirat is: Patrona Hungariae (Magyarország védő asszonya).
Ezt követően a magyar uralkodók már másfajta pénzekre tértek át (ezüst tartalmú guldiner, dénár), az utolsó magyar királyi aranyforintot II. János, Szapolyai János Zsigmond verette 1540-ben.
A Kossuth-bankó hivatalosan szintén forint volt, amelyet 1848 augusztusa és 1849 októbere között bocsátott ki a forradalmi kormány kincstára és az Országos Honvédelmi Bizottmány megbízására a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank.
A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatt álló területein ez a pénznem volt forgalomban,
váltópénze a krajcár volt 1:100 arányban. Az önálló bankjegykibocsátás az 1848 márciusában felálló Batthyány-kormány pénzügyminiszteréhez, Kossuth Lajoshoz kötődik.
A hazai pénz szükségessége mellett szólt, hogy az államkassza szinte üres volt, az Osztrák Nemzeti Bank, amely ekkoriban hazánk területén a pénzkibocsátásra jogosult intézmény volt, nem biztosított elég fizetőeszközt. Az 1848. március 15-én kitört magyar forradalom 12 pontos követeléseinek egyike volt az önálló magyar pénzt kibocsátó független jegybank létrehozása. Így válhatott az úgynevezett Kossuth-bankó az osztrákoktól való függetlenedési törekvés egyik szimbólumává.
A bankó egyedi rajzolatával, színeivel, a hamisítás ellen védelmet nyújtó bankjegypapír minőségével kiérdemelte a világ elismerését.
1, 2, 5, 10 és 100 forintos címletekben forgalmazták.
Az 1849. augusztus 9-i temesvári csatában a magyarok döntő vereséget szenvedtek. Ennek egyik következményeként az osztrákok az összes Kossuth-bankó lefoglalása és megsemmisítése mellett döntöttek.
E drákói lépés hátterében egy újabb forradalom kiújulásától való félelem húzódott meg – ezért nem csak a fegyvereket kobozták el, hanem minden olyan tárgyi emléket is, amely erre a véres eseményre emlékeztetett. A beszolgáltatott papírpénzeket a nagyobb városok főterein nyilvánosan elégették. A Kossuth-bankók birtoklása ettől kezdve 6 hónapos börtönbüntetést vont maga után.
Kossuth Lajos a szabadságharc bukása után Angliába, később az Egyesült Államokba emigrált. Itt nagy lelkesedéssel fogadták, még Millard Fillmore elnökkel is találkozhatott. A korábbi magyar reformernek jelentős tervei voltak ezeken a távoli vidékeken:
támogatókat próbált szerezni a szabadságharc eszméjének felélesztéséhez.
Ennek pénzügyi fedezetét az ő aláírásával ellátott 1, 5, 10, 50 és 100 dolláros kölcsönjegyekkel tervezte fedezni. Philadelphiában 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket is nyomtatott, amiket majd hazatérésekor szeretett volna forgalomba hozni.
Az 1850-es évek végén Kossuth már Londonban élt, itt hozta létre a Magyar Nemzeti Igazgatóságot és a Magyar Légiót is. Ezen hivatalok fedezetére ismét nyomtatni kezdte az 1, 2 és 5 forintos pénzeket. Az emigrációs forintok híre végül eljutott a londoni osztrák követségre, majd onnan Bécsbe is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója előbb diplomáciai úton próbálta lefoglalni ezeket a pénzeket, majd amikor ezzel nem ért el eredményt, bírósági úton igyekezett elérni ezek megsemmisítését.
A császár a londoni bíróság előtt arra hivatkozott, hogy a bankjegykibocsátás kizárólagos uralkodói felségjog, és kifogásolta azt is, hogy a hamis pénzeket minden valószínűség szerint egy újabb szabadságharc finanszírozására akarják fordítani. Kossuth arra tudott hivatkozni, hogy Ferenc József nem magyar király - csak később koronázták meg -, de ez gyenge érvnek számított, a pert el is veszítette. A bíróság elrendelte a Kossuth-bankók megsemmisítését.
Ez a kiegyezés után létrejött Osztrák-Magyar Monarchia törvényes, ezüstalapú pénzneme volt.
Váltópénze a krajcár volt, 1 forint 100 krajcárt ért.
A papírpénzek magyar nyelvű oldalán a forint megnevezés szerepelt, a német nyelvű oldalán pedig a Gulden volt olvasható, amely holland eredetű és "aranyból valót" jelent.
Ugyanakkor ennek is volt előzménye, mégpedig a konvenciós forint, amely Mária Terézia nevéhez és a 18. századhoz köthető.
Az uralkodónő bevezette a húszforintos pénzlábat, ennek értelmében egy kölni márka színezüstből 20 forintot kellett verni.
Mária Terézia egységesíteni akarta a Német-Római Birodalom területén létező pénzeket, ennek érdekében Bajorországgal és más német államokkal konvenciós pénzlábegyezményt kötött. Ez lett a konvenciós forint.
Forrás: OTPédia; Ártörténet