Együtt járhat a termelés a kutatás-fejlesztéssel

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. szeptember 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Thyssenkrupp iroda- és laborátadó ünnepségén Budapesten 2021. szeptember 30-án. A vállalat budapesti járműipari kompetencia központjában 13 200 négyzetméteren irodákat, 2500 négyzetméteren pedig laborterületet alakítottak ki 1200 munkaállomás számára. A 2,2 milliárd forintos beruházást az állam mintegy 282 millió forinttal támogatta, és több mint ezer magasan képzett fejlesztőmérnök fog dolgozni a jövő autóipari megoldásain az új központban. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Különös figyelmet kell fordítani az új termékek kutatás-fejlesztésére (K+F) vonatkozó beruházások Magyarországra vonzására, ugyanis akinek ez sikerül, az igazából a jövőt nyeri meg - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a tárcavezető a Thyssenkrupp német konszern budapesti iroda- és laborátadó ünnepségén elmondta, hogy a magyar gazdaság korábban megindított dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is újabb lendületet kapott. "Világosan látszik, hogy azok a vállalatok, amelyek már pozitív tapasztalatokat szereztek itt a termelés terén, egyre inkább hozzák Magyarországra a szolgáltatással és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeiket is" - mondta el a miniszter.

Szijjártó Péter így fogalmazott:

Hozzátette: "Az az ország, amelyik megnyeri a kutatás-fejlesztési beruházásokért folytatott versenyeket, az igazából a jövőt, a hosszú távú, kiszámítható gazdasági növekedés lehetőségét nyeri meg."

Thyssenkrupp legújabb fejlesztéséről Szijjártó Péter elmondta, hogy a vállalat járműipari kompetencia központjában 13.200 négyzetméteren irodákat, 2.500 négyzetméteren pedig laborterületet alakítottak ki 1.200 munkaállomás számára.

A miniszter kiemelte:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Thyssenkrupp iroda- és laborátadó ünnepségén Budapesten 2021. szeptember 30-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2,2 milliárd forintos beruházást az állam mintegy 282 millió forinttal támogatta, és több mint ezer magasan képzett fejlesztőmérnök fog dolgozni a jövő autóipari megoldásain az új központban. Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a beruházás egy újabb bizonyítéka annak, hogy a vállalat hosszú távon tervezi magyarországi tevékenységét.

A külügyminiszter kiemelte:

jó eséllyel meghaladja a 10 ezer milliárd forintot, és így rekordot dönt idén a magyar autóipar termelési értéke, miután az az év első hét hónapjában 25 százalékkal nőtt.

Mint mondta, jól mutatja a nemzetközi versenyképességet, hogy az országban előállított autóipari termékek több mint 90 százaléka kivitelre kerül.

Emellett rámutatott, hogy a kormány a válság alatt is folytatta a vállalatok támogatását, így rekordmennyiségű beruházás kezdődött, ennek köszönhetően pedig reális cél, hogy Magyarország a "nagy világgazdasági átrendeződés abszolút nyertesei közé tartozzon".

Hangsúlyozta, hogy az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, s jelenleg 1.700 milliárd forintnyi beruházás zajlik az országban. Továbbá közölte, hogy napjainkban 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!