85 éve ért véget a világ egyik legnagyobb nigériai típusú csalássorozata

1897 PENNSYLVANIA_RAILROAD_STATION - Broad Street Station

Alighanem nincs olyan e-mail-fiók tulajdonos, aki ne találkozott volna az úgynevezett nigériai típusú csalással. Azt gyakran az internetes infrastruktúrák fejlődésével, az internet- és e-mail-használók számának növekedésével kapcsolják össze, hiszen a megtévesztési kísérletek ezen formája e körülmények nyomán vált széles körben ismertté. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszakaratúak új találmányáról van szó, sőt! A nigériai típusú csalás már jóval az internetkorszak előtt ismert volt - persze nem ilyen néven -, olyannyira, hogy az Egyesült Államokban a két világháború között egy jól szervezett banda működött e modell szerint azon, hogy megkopasszon furfangosan megvezetett, gyanútlan áldozatokat. Több ezer megvezetett személyig és hatalmas kicsalt összegig jutottak, mire 85 éve, 1936-ban lebuktatták a bűnözői kör tagjait. Ez volt a később a philadelphiai Baker-ügyként híressé-hírhedté vált eset.

A nigériai típuisú csalási formának több változata létezik, közös elemük, hogy az ismeretlen, ám magát jóindulatónak feltüntető levélíró egy nagyobb összeg, örökség megszerzéséhez kér segítséget a címzettől. A segítségkérés központi eleme, hogy az illetőnek először csekély, majd egyre jelentősebb összegű ráfordítást kell eszközölnie ahhoz, hogy a levélben jelzett óriási mennyiségű - és természetesen nem létező -, állítólag hozzáférhetetlen készpénzhez, értékpapírokhoz, bankszámlához vagy más vagyonelemekhez hozzájuthasson a levélíró. Aki azzal kecsegteti leendő áldozatát, hogy a rendelkezésre bocsátott összegért cserébe, a közösen megkaparintott vagyonból jelentős százalékkal honorálja majd erőfeszítéseit.

Egy friss (október 13-i) nigériai típusú csaló e-mail, annak minden jellegzetes elemével együtt:

Egy tökéletes példa a nigériai típus csaló e-mailre Forrás: Origo

Nigériai típusú csalásnak pedig két okból hívják ezt az elsőre sokakat megvezető képtelenséget. Egyrészt mert igen gyakran - nagyjából az esetek 20 százalékban - Nigériában indítják útjára azt a kéretlenlevél-áradatot, mely sokak elektronikus postaládájába eljut (és a fejlett szűrők miatt remélhetőleg egyből a levélszemét mappában köt ki, mint a fenti képen látható). Hívják 419-es csalásnak is, azért, mert Nigériában a büntetűtörvénykönyv ezen passzusa foglalkozik ezzel a csalástípussal. A másik ok, hogy a csalók a megszerzendő vagyonként régebben egy-egy nigériai nemesi család vagy befolyásos politikus zárolt pénzét, értéktárgyait stb. nevezték meg, ami azért lehet különösen kecsegtető a gyanútlanok számára, mert egzotikus és izgalmas dolognak tűnhet egy nigériai herceg titkos pénzéhez hozzáférkőzni - különösen úgy, hogy a mai Nigéria korábbi történeti területeiről valóban származnak ma is gazdagnak számító nemesi sarjak.

Íme, tényleg vannak nigériai hercegek! Az alábbi, 2006-ban készült felvételen Kunle herceg és felesége, Keisha hercegné látható esküvőjük napján. A herceg a Business Insidernek mondta el tavaly, hogy egy egész éttermet kibérelt New Yorkban első romantikus vacsorájukra, noha kiszemeltje akkor még nem tudta, hogy udvarlója királyi leszármazott:

A valóságban persze nem nigériai nemesek bombázzák a felhasználókat kéretlen levelekkel. Aki pedig felül az ígéretnek, attól a csalók előbb kisebb, majd egyre nagyobb összegeket kérnek, sőt, esetleg személyes kiutazásra, közreműködésre is rábírják az áldozatot, arra hivatkozva, hogy bonyolult procedúrát kell lefolytatni a vagyon megszerzéséhez. Aztán a végén a felültetett persze üres kézzel, pénzének búcsút intve távozik.

Távolinak tűnik mindez az 1930-as évek észak-amerikai, keleti-parti eseményeihez?

Pedig nagyon is sok a hasonlóság ezen elemek és az akkor történtek között. Ott egy - szintén nem létező - hatalmas ingatlanörökségre hivatkozva, postai levelek ezreivel vettek rá a csalók gyanútlanokat pénzek befizetésére, a svindli leplezésére pedig komplett civil szervezeteket és a családfakutató-műhelyeket állítottak fel. Egészen meghökkentő részletekről olvashat a továbbiakban.

A hős és gondoskodó katona mítosza

Történt, hogy az amerikai függetlenségi háborúkban szerzett érdemeiért birtokadományokkal jutalmazott Jacob Baker ezredes, megérezve az idő múlását, végrendeletet készített arról, hogy hatalmas és jelentős ingatlanvagyonát, valamint a birtokában lévő értékes szénlelőhelyeket utódaira hagyja. Bakernek jelentős ingatlanérdekeltségei voltak Pennsylvania államban, elsősorban Philadelphia városában, amit háborús tetteinek köszönhetett.

Ebből kitalálható, hogy nem holmi közönséges lakóházakról vagy elfeledett tanyákról volt szó.

A Baker-birtokok olyan jelentős helyszíneknek és később épült ingatlanoknak adtak vagy adnak otthont Philadelphiában, mint a Franklin-tér, az ottani pénzverde épülete, a Broad Street állomása, vagy a terület, amire a Delaware-folyó hídját felhúzták. S akkor még nem is beszéltünk a több ezer négyzetméteren elterülő szén- és cinkbányákról, elsősorban az államban, valamint további birtokokról az USA más részein, például Kansasben.

A vasúti állomás a Broad Street-en, 1897-ben, Philadelphiában Forrás: Mechanical Curator collection - British Library. - commons.wikimedia.org/

Csak a felsorolt philadelphiai birtokok értéke több tízmillió dollár lehetett, már a 19. század második felében, napjainkban pedig történelmi jelentőségük okán, az azokon álló ingatlanokkal, minden becslés szerint is dollármilliárdokról lehet beszélni értékük kapcsán.

Baker nem is volt rest, és bár valószínűleg a birtokok akkor még kevesebbet értek, de felismerve jelentőségüket, 1830. december 27-én végrendeletet készített, melyben meghagyta, hogy örököseit, amennyiben vannak - ideértve a rokonsági oldalágakat is - bármi áron fel kell kutatni, és az elképesztő vagyonból őket adott módon részesíteni.

Elképesztően hangzik?

Valóban, noha egy szó sem igaz belőle, a hivatkozott végrendelet pedig közönséges - pontosabban igen jól sikerült - hamisítvány. A Baker-csalásként ismertté vált történetben mindazonáltal megvalósult korának alighanem legnagyobb családfa-kutatása, és a mögötte álló nagyjából kéttucat ember pedig magánénak tudhatta azt a kétes dicsőséget, hogy - tudtukon kívük - napjaink digitális próbálkozóit múlták felül a nigériai csalástípus meglehetősen analóg, de annál nagyszabásúbb változatával.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Örökösvadászat

Az 1936-ig tartó csalássorozat valóban elképesztő volt a maga nemében. Azt, hogy pontosan mikor indult, ma már nehéz megállapítani, az mindenesetre biztos, hogy már 1922-ben is zajlott - legalábbis már ebben az évben is gyűjtöttek pénzt a kanadai Torontóban abban az egyesületben, mely a Baker-örökösöket képviselte a gigantikusnak ígérkező hagyatéki eljárásban, összeköttetésben a várományosok "fő" szövetségével. Ugyanis a Baker Heirs' Association nevű, magát a jogos örökségért küzdő és az örökösök érdekeit képviselő civil szervezetként feltüntető bűnszövetkezetnek nem csak az USA-ban voltak károsuiltjai, hanem Kanadában, Mexikóban, sőt, Kubában is. (Állítólag még Európában is próbálkoztak módszerükkel, bár ezt utólag nehéz megállapítani.)

A csalók igen egyszerű, de hatékony megoldáshoz nyúltak. Levelek ezreit küldték szét szerte az USA-ba - főleg Pennsylvania állam címeire, de nem kizárólag -, a postahivatali nyilvántartásokat felhasználva, minden létező "Baker" és "Becker" családnévvel rendelkező személy részére. A levelekben a fent már vázoltakról tájékoztatták a címzetteket, azt kérve tőlük, hogy bocsássanak rendelkezésükre olyan családi dokumentumokat, melyek igazolják, hogy családjuk rokoni kapcsolatban lehetett a pennsylvaniai,

mesés, akkorra már 300 millió dollár értékű örökséget hátrahagyó néhai Jacob Bakerrel.

A svindlerek magukat a felfoghatatlanul értékes ingatlanok és különféle bányászati területek örököseinek ügyeit vivő érdekképviseleti szervezetként mutatták be. S azon a jogcímen, hogy a reménybeli örökösök nevében eljárhassanak és rokonsági kapcsolatukat Jacob Baker-rel megvizsgálhassák a beküldött dokumentumokon keresztül családfa-állítással, a költségek miatt, pénz küldésére is felszólították őket.

Az eredmény egészen káprázatos lett: egy philadelphiai lap később, 1937-ben az évszázad csalásának titulálja az ügyet, és több, de legalább 3 ezer becsapott személyről, valamint

összesen legalább 3 millió dollárnyi kárról ír, ami az infláció alapján ma körülbelül 60 millió dollárt, 18 milliárd forintot jelent

(egyes becslések ennek többszörösét adják meg kárértékként).

A Delaware River Bridge egy 1930 és 1945 között készült képeslapon - a csalók állítása szerint a földterület amire épült, szintén a Baker-örökség részét képezte Forrás: Made Only by Tichnor Bros., Inc. - commons.wikimedia.org/

Persze az a mintegy 28 együttműködő személy, akiket később elítéltek a csalásban történő részvételért, nem önmagában a levelekre válaszként kért pénzből szedett össze ennyit. A csalók ennél ravaszabbak voltak. Érdekvédelmi egyesületek felállítását kezdeményezték az "örökösök" körében, hogy azok összefogva, havi tagdíjat fizetve a csalók "munkájáért" a szövetség részére, egyre közelebb érezhessék magukat a vagyonhoz.

A munka pedig abból állt, hogy a megvezetett személyek által bemutatott családi dokumentumokat "ellenőrizték", és megbízásból családfakutatásokat végeztek a tagok számára, hogy azok bizonyíthassák rokoni kapcsolatukat Jacob Bakerrel.

Még a szervezet fő genealógusának nevét is ismerni: W.H. Baker egymaga készítette a családfák többségét a megvezetettek számára. Előfordult, hogy a felállított, és természetesen a Jacob Baker-ig sikeresen visszavezetett, hamis családfáért 50 dollárt is elkértek az áldozattól, azzal, hogy az komoly eszköz lesz majd a kezében akkor, ha az örökségért indított jogi eljárás megkezdődik. A nagyobb városokban, ahol többen dőltek be a trükknek, még kirendeltséget is nyitottak, hogy kezelni tudják az igényeket.

A pénzverde épülete Philadelphiában, 1900 körül - az USA első pénzverdéje, amit a csalók (pontosabban a földbirtokot) szintén az örökség részének állítottak be Forrás: Getty Images/The Print Collector / Heritage-Images

Ezzel párhuzamosan sok reménybeli örökös maga ölt nem kevés pénzt és energiát ebbe, hivatalnokokat megbízva régi dokumentumok felkutatásával, vagy újsághirdetésekben keresve távolinak vélt rokonait.

Vagyis a csalók újabb összegeket gomboltak le az áldozatokról valamilyen ürüggyel, miközben azoknak abból semmilyen hasznuk nem származott - éppúgy, ahogy a mai nigériai típusú csalásoknál.

Az egyesületekben ugyanis az e célból beszedett díjakat a csalók saját céljaikra költötték, miközben ügyeltek arra, hogy fenntartsák a látszatot, és a jóhiszemű áldozatokat időről-időre a családfakutatásban elért "előrehaladásról" készült hamis dokumentumokkal nyugtatták. Mint később kiderült: volt olyan károsult, aki néhány tíz dolláros veszteséggel megúszta a kalandot, de az ügy felderítése során kimutatták azt is, hogy volt, aki 7000 dollárt áldozott arra, hogy bizonyosságot kapjon a rokonságra a néhai Jacob Bakerrel.

Az átverés nagységrendjét mutatja, hogy csak az emlíett Torontóban és körzetében 1922 és 1931 között több mint 100 ezer dollár gyűlt össze az örökösök befizetéseiből, melyet az egyik svindler kapott meg "családfakutatásra".

Ha pedig véletlenül olyan akadt a csalók horgára, akit nem Bakernek vagy Beckernek hívtak, azzal kecsegtetve bírták rá nem egyszer az egyesületi részvételre, hogy az ingatlanok hasznából később akár ő is részesülhet valamilyen módon.

A pénzverde 2018-ban Philadelphiában Forrás: shutterstock

Végrendelettől a bukásig

Annak ellenére, hogy egy igen jól kitervelt és hosszú éveken át gördülékenyen működtetett csalássorozat volt, meglehetősen hiányosan maradtak fent azok az információk, melyek a Baker-ügy végéről és koruk nigériai csalóinak leleplezéséről szólnak. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a később elítélt 28 személy között voltak bírók, hivatalnokok is, akiket a csalók körükbe vonva, rávettek az együttműködésre. Ugyanakkor az is biztos, hogy az "örökösök" egyesületeinek élén általában nem a rosszakaratúak álltak, hanem jóhiszemű személyek, akik annak hitében adták át a befizetéseket a csalóknak, hogy azok a szervezet keretében eljárva, a hatalmas örökség helyzetének tisztázásán és az örökösöket megillető részek tulajdonjogának rendezésén fáradoznak.

A rendelkezésre álló információk alapján, a bűnbanda bukásához végül az a hamis végrendelet vezetett, melyet eszközként azért emeltek be repertoárjukba, hogy állításaikat a Baker-örökségről alátámasszák.

Eszerint Baker 1830-ban rendelkezett leszármazottai és oldalági örökösei felkutatásáról, és ennek pedig az eljárók eleget is tesznek állításuk szerint, hiszen a hatalmas vagyon sorsa egy évszázada rendezetlen. Bukásukhoz végül valószínűleg egy postafőnök gyanakvása és kitartása vezetett, aki számára gyanússá váltak a philadelphiai Baker-levelek, és végül elérte, hogy a végrendeletet szakértők ellenőrizzék. A csalók ugyanis azzal érveltek, hogy a végrendeletben foglaltak alapján ellenőrzik a hagyatéki várományosok beküldte dokumentumokat. Ám a kirendelt ellenőrök több körülményt is furcsának tartottak. Egyrészt úgy vélték, hogy egy ilyen horderejű végrendelet nem maradhat egy évszázadon át ismeretlen. Másrészt a vegyészeti elemzést végző szakértő megállapította, hogy a végrendeleten lévő tinta legalább ötven évvel állítólagos keletkezési dátuma után került a papírra,

azaz kizárt, hogy 1830-ban készítette azt Jacob Baker vagy bárki más.

Ám a munka java csak ezután jött: a csalók még nagyjából 14 hónapig folytathatták üzelmeiket, mert ennyi idő kellett ahhoz, hogy a postahivatali felügyelők és más kirendelt szakértők ellenőrizzék a "Baker" és a "Becker" neveket és azok előfordulását minden megyében az államban, egészen 1683-tól (!) az akkori időszakig.

Az amerikai függetlenségi háborúban nem harcolt Baker nevű százados vagy ezredes Forrás: Wikimedia Commons

A több mint egy éves munka után az ellenőrök megállapították:

• Egyetlen ingatlant sem birtokolt Jacob Baker vagy bármilyen Baker abban az időszakban, amelyre a végrendelet dátuma alapján az örökhagyó halálára következtetni lehet
• Pennsylvania államban nem volt rendezetlen vagy vitatott jogi helyzetű földbirtok Baker vagy Becker névhez rendelten.

Innentől viszont nem volt megállás. Az ál-érdekképviseleti szervezetet pénzügyi nyomozók ellenőrizték, és felszámolták a bűnözők csoportjait - az elkövetők némelyikének csak a vezetékneve maradt fenn. Később kutatásokat folytattak a katonai és haditengerészeti nyilvántartásokban is, és kiderült az is:

egyik fegyveres szervezetnél sem szolgált Jacob Baker az amerikai függetlenségi harcok idején,

az amerikai kormány pedig nem nyújtott később földterület formájában támogatást semmilyen Baker nevű századosnak vagy ezredesnek katonai szolgálataiért. A bíróság a csalókra börtönbüntetést szabott ki. Az újságok pedig a bukásuk utáni évben, az eljárások lefolytatásakor, 1937-ben, grandiózus csalásnak nevezve és furcsa módon, a családfakutatásnak új lendülelet adó ügyként cikkeztek a nem mindennapi megtévesztés-sorozatról.