Egyre népszerűbbek a Mathias Corvinus Collegium egyedülálló képzései

Mathias Corvinus Collegium, tehetséggondozás Szeged Szegedi Tudományegyetem képzés
Az MCC az ötödik osztálytól a tanulmányaikat kezdő egyetemistákig több korosztálynak kínál ingyenes tehetséggondozó programot Szegeden, melyek közül többre még lehet jelentkezni.
Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb az érdeklődés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyedülálló képzései iránt: a tehetséggondozó idén több mint 3700 diákkal kezdi meg az új oktatási évet. Az alapítvány bővülése földrajzi értelemben is jelentős, Kárpát-medence-szerte már 23 városban érhetők el az MCC programjai. A 2021/22-es képzési évben több új hazai és külföldi oktató, előadó is csatlakozik az intézményhez, hogy segítsék a saját jövőjükért és a nemzetért is tenni akaró diákok fejlődését - olvasható a MCC közleményében.
Vágólapra másolva!

A legértékesebb nemzeti erőforrásunk, tehetségeink támogatása az egész 21. századi magyarság sorsát meghatározó misszió. A már több mint 25 éve működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) is ezt a küldetést szolgálja.

Az alapítvány célja, hogy a diákok biztos tudással, széles látókörrel és felelős döntésekkel indulhassanak el a felnőtté válás útján.

A tehetséggondozás, mint elsődleges küldetés mellett az értékmentés is kiemelt szerepet játszik az alapítvány tevékenységében. A sokszor több évszázados múlttal rendelkező,

elhanyagolt vagy használaton kívüli ingatlanok felújításával, és regionális központokká alakításával az MCC Magyarország épített örökségének megmentéséhez is hozzájárul.

A tehetséggondozás mellett való elkötelezettség, valamint az értékmentés egyaránt azt a komplex célt szolgálja, hogy egy, az összmagyarságot felölelő, tehetséggondozó hálózat jöhessen létre. Idén már több mint 3700 fiatal kezdi meg a tanévet az MCC-ben. A Fiatal Tehetség Program (FIT) 1125, a Középiskolás Program (KP) 2254, az Egyetemi Program (EP) pedig 331 tehetséges fiatal fejlődését segíti.

Az MCC nemcsak a diákjai, hanem a regionális központjai számát illetően is jelentősen bővült idén.

Ősztől már 14 magyarországi és 9 külhoni magyarlakta városban érhetők el az alapítvány egyedülálló programjai,

vagyis összesen 23 Kárpát-medencei településen biztosított a fiatal tehetségek MCC-s képzése. A hazai központok közül az egyetemi városokban (Budapest, Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc) már az MCC teljes képzési palettája elérhető a diákok számára, de a többi magyarországi helyszínen (Szolnok, Kecskemét, Békéscsaba, Szombathely, Zalaegerszeg, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd) is megtalálható az alapítvány valamely képzése. A külhoni magyarlakta települések közül az érdeklődők Kolozsvárott találkozhatnak a tehetséggondozó teljes oktatási kínálatával, de Beregszász, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy szintén kínál MCC-s programokat a diákoknak.

Kárpát-medence-szerte már 23 városban érhetők el az MCC programjai Fotó / Mediaworks

Az alapítvány képzésein részt vevő fiatal tehetségek olyan neves magyar és külföldi szaktekintélyektől hallhatnak előadásokat, vehetnek részt az általuk tartott kurzusokon, akikkel a hagyományos oktatás keretein belül nem találkozhatnak.

Az MCC akadémiai stábját jelenleg 28, szakmájában kiváló, elismert oktató képviseli,

de folyamatosan érkeznek az intézménybe olyan szakemberek, akik az MCC által képviselt értékeket tartják szem előtt, és elsődleges számukra a fiatal generáció magas színvonalú továbbképzése, képességeik fejlesztése.

A 2021/2022-es tanévben három új oktató is csatlakozik az MCC-hez: Székely Levente szociológus az Ifjúságkutató Intézetet vezetője, Pálvölgyi Balázs jogtörténész az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének kutatótanára és Balatoni Mónika drámapedagógus, a Média Iskola kutatótanára. A 2021/22-es képzési évben a Visiting Fellowship Program (VFP) keretében 18 külföldi vendégoktató vesz részt az MCC életében. A többi között olyan

nemzetközi szaktekintélyek erősítik a képzéseket,

mint például Gladden John Pappin, az American Affairs társalapítója, a Dallas-i Egyetem docense, Werner Josef Patzelt, a Drezdai Műszaki Egyetem emeritus professzora, a Salzburgi és a Passaui Egyetem vendégoktatója, Paul Peter Gilfillan, a skóciai Margit Királynő Egyetem docense, a Skót Katolikus Egyház Tanácsának tagja, vagy Dr. Shea Bradley Garrison, a Pentagon Védelmi és Biztonsági Együttműködési Egyetemének szakértője, a George Mason Egyetem vendégoktatója, a Counterpoint Közpolitikai Intézet elnöke.

A nemzetközi konferenciákra, közéleti beszélgetéssorozatokra, szemináriumokra pedig több mint 100 külföldi vendégelőadó meghívását tervezi az intézmény. A nemzetközi kitekintést erősítik az olyan, MCC által szervezett rendezvények, mint például a Budapest Lectures, amelyre a legfontosabb, legaktuálisabb közéleti témák kapcsán hív akadémikusokat, gondolkodókat, közéleti szereplőket a Mathias Corvinus Collegium, vagy az Ambassador's Talk, amelyen a Budapestre akkreditált
nagykövetek, valamint Magyarország külföldi nagykövetei részvételével tartanak
műhelybeszélgetéseket.

Az MCC-ből kikerülő, széles látókörrel rendelkező diákok ezáltal – a globális
verseny közepette is – magabiztosan részt tudnak majd venni a magyarság jövőjét meghatározó hazai és nemzetközi vitákban, döntésekben. A tehetséggondozó által nyújtott oktatási és fejlődési lehetőségeket kihasználó fiatal tehetségek méltó képviselői lehetnek Magyarország kulturális, gazdasági, társadalmi elitjének.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!