Gyopáros Alpár: Megnyílt a Falusi civil alap

GYOPÁROS Alpár Ádám
Budapest, 2021. november 14. Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - tájékoztatta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a Falusi civil alap 5 milliárd forintos keretéből az egyesületek, alapítványok az idei évben is négy célra nyújthatják be igényeiket:

  • ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetén 7 millió forint,
  • gépjárműbeszerzési támogatásra szintén 7 millió forint,
  • eszközbeszerzési és programszervezési támogatásra pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

A kormánybiztos közleményében azt írta, a falvakban működő civil szervezetek pótolhatatlan tevékenységet végeznek, a mindennapi élet meghatározó szereplői, hiszen helyben képviselik a kultúrát, a sportot, a hagyományőrzést, vagy éppen a falvakban élők biztonságáért, egészségmegőrzéséért, támogatásáért dolgoznak.

Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezért döntött úgy a kormány 2020-ban, hogy működésüket a Magyar falu programban is segíti. Az elmúlt két évben csaknem ötezer nyertes civil pályázat készült, az ezekre kifizetett támogatások összege 15 milliárd forint - jegyezte meg.

Hozzátette: a Falusi civil alappal együtt a Magyar falu programban az idei évben a kedvezményezettek előtt már 14 pályázati kiírás és felhívás áll nyitva, mindegyikük célja a falvakban élők életminőségének javítása, a kistelepüléseken elérhető közszolgáltatások színvonalának emelése.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül február 11-éig lehet benyújtani. A pályázati kiírás megtalálható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a kormányzati portálon és a Magyar falu program internetes oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!