Kifogyott a repülőgép-üzemanyagból egy kontinens legnagyobb olajkitermelője
![olaj, hordó, nyersolaj, repülő, kerozin](https://cdn.origo.hu/2023/12/Wt-Mq-e9J313Rz9N43HPRVdNaN_9Z_5Q0ST0OXdEVeY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4NDhkMmY5MmNiZTQzMTE5MjNlNGE3NDk1ZjQ4MTAz.webp)
Kifogyott a repülőgép-üzemanyagból Nigéria, az afrikai kontinens legnagyobb olajkitermelő országa. Ez pedig az állam egész légiközlekedésére hatással van, és számos járatot elhalasztottak vagy teljesen töröltek – írja az Africanews.
Nigéria legnagyobb légiközlekedési cége, az Air Peace szerdán megerősítette, hogy az üzemanyaghiány több, Dubajba és Johannesburgba induló járatát érinti – ezek a legfontosabb útvonalak.
Miként a Reuters felhívja rá a figyelmet,
ez a helyzet azért is állhatott elő, mert Nigéria a felhasznált repülőgép-üzemanyag szinte teljes egészét importálja.
Ennek ára pedig december óta közel megduplázódott, elérve a literenkénti 1,50 dollárt. Vagyis, bár az ország hatalmas kőolaj-kitermelő, a finomított üzemanyagot más piacokról szerzi be.
A vállalatok pedig egyelőre nem látják, hogy a probléma miként tudna gyorsan megdoldódni. Mindenesetre a légiközlekedési cégek igyekeznek egymással és az üzemanyag-beszállítókkal is megoldást találni.
Nigériában egyébként az autósok sincsenek manapság könnyű helyzetben. A súlyos üzemanyaghiány ugyanis hetek óta megnehezíti a tankolást az országban.