Rengeteg olajat találtak a kakaó országában
![olaj, hordó, nyersolaj](https://cdn.origo.hu/2023/12/3khJLWogcj4XrrhdAraftIX35T-qap07x-N0CTQ14Oo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0ZTFjMzMzYjhkMDRmZThiNmFkZWNmZTMwZTcwNmQ5.webp)
Elefántcsontpart nemrég bejelentette, hogy az olasz ENI szénhidrogén-óriás új olaj- és földgázlelőhelyet talált.
Az új felfedezés 25 százalékkal növeli a tavaly feltárt készletek kapacitását.
Ez a mérték azért jelentős, mert a világ egyik vezető kakaótermesztőjének számító ország 2021 szeptemberében közölte, hogy az ENI új lelőhelyeket tárt fel. Ezek 1,5-2 milliárd hordó kőolajat és 51-68 millió köbméter földgázt tartalmaznak – írja az Africanews. Most ezek a mennyiségek egycsapásra mintegy negyedükkel bővültek.
A keleti partoknál talált, most bejelentett lelőhelyen a kitermelés 2023-ban kezdődhet meg.
Közben Elefántcsontpart elnöke, Alassane Outtara elmondta,
országa a következő években jelentős olajkitermelővé kíván válni.
A nyugat-afrikai állam jelenlegi kitermelése igen szerény, mindössze napi 30 ezer hordó körüli.