Túlélték a szovjeteket, most már Japánon, Izlandon és Norvégián múlik a bálnák sorsa

Fishermen land the first minke whale at Kushiro Fishing Port on the opening day of commercial whaling in Kushiro, Hokkaido Prefecture on July 1, 2019. The history of Japan's research whaling in the Antarctic Ocean ended as the Japanese government withdrawed from the International Whaling Commission( IWC), and resumed commercial whaling. ( The Yomiuri Shimbun )

A bálnales a turizmuson belül szinte külön iparággá nőtte ki magát. Évente mintegy 13 millióan fizetnek azért, hogy közelről láthassák a bolygó legnagyobb állatait, miközben a múlt században még igazi kuriózumnak számított, ha valaki a saját szemével láthatta ezeket az élőlényeket. A bálnák kis híján eltűntek a 20. században, amikor már tömeges, ipari méreteket öltött a vadászatuk - írja a The Conversation cikke nyomán a gCaptain szakportál. Cikkünkben a bálnavadászat virágzásának, majd megfékezésének történetét mutatjuk be.

A bálnafigyelés gazdasági hatásai

Egy közelmúltban készült tanulmány becslése szerint éves szinten világszerte mintegy 13 millió ember jár bálnalesre a világ különböző térségeiben.

Például az USA-ban, a Massachusetts-öböl torkolatánál, Cape Cod és Cape Ann között található Stellwagen Bank National Marine Sanctuary a világ egyik legjobb bálnafigyelő helye. Egy 2020 végén készített kutatás kimutatta, hogy a helyi vállalkozásokkal, például az utazásszervezőkkel való együttműködés révén a természetvédelmi terület jelentős gazdasági előnyöket biztosít a környező közösségek számára is.

Országos szinten pedig a bálnafigyelő turizmus több milliárd dollárral járul hozzá az Egyesült Államok gazdasági teljesítményéhez, miközben több ezer munkahelyet is fenntart.

Bálnavadászok munka közben Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Takuya Matsumoto

A bálnavadászat felvirágzása

A bálnavadászat egy illusztratív példa arra, hogyan képes az emberiség szinte visszafordíthatatlan kárt okozni az óceánok ökoszisztémájában, élővilágában. A "Vörös leviatán: A szovjet bálnavadászat titkos története" című könyv részletesen bemutatja, hogyan játszott a Szovjetunió központi szerepet mind ebben a halálos iparágban, mind pedig abban a tudományos kutatásban, amely hozzájárult a faj megmentéséhez.

Először azonban tekintsünk vissza az időben még korábbra!

A bálnavadászat aranykorában az emberek sokszor az életüket is kockára téve, vitorláshajók tucatjairól vadászták tömegesen ezeket a védtelen, lassú és nagytestű élőlényeket, a kihalás szélére sodorva például az orrszarvú bálnákat és az ámbrásceteket.

Az 1800-as években az amerikai bálnavadászok korlátlanul és akadálytalanul hajóztak a világ óceánjainak minden szegletébe,

beleértve az Oroszország szibériai területei körüli vizeket is. A cári tisztviselők pedig tehetetlen dühvel nézték, ahogy az amerikaiak bálnákat ölnek vizeiken.

Ekkoriban ezeket az állatokat még nem étkezési célra, hanem főként tüzelőanyag előállításához használták. A gigantikus tetemeket feldarabolták, lefőzték, majd többféle termékké alakították a húsaikat.

Az olajat világítás mellett, szerszámgépek kenéséhez, szappanokban, festékekben és lakkokban is felhasználták, de a bálnák csontjait is hasznosították különféle fogyasztási cikkek előállítására.

A csontok fontos elemei voltak az akkoriban nagyon divatos női fűzőknek. Elmondható tehát, hogy a bálnák korábban ugyanolyan értékes természeti erőforrásoknak számítottak mint a fa, az ásványok, vagy akár a kőolaj. Például, a spermacet fejéből kinyerhető olajból készített gyertyát tartották a legjobb minőségűnek, az ugyanis fényes, tiszta lángot bocsát ki felesleges füst nélkül.

A 19. században annyira elterjedt volt a bálnaolaj, hogy a bálnavadászat lett a motorja a világ energiapiacának. Ez egészen addig a napig így volt - pontosabban a nap jelezte, új korszak elejéig -, amíg Pennsylvania államban rá nem bukkantak a pálfordulást hozó kőolajmezőre, 1859. augusztus 27-én.

Az 1870-es években a kőolaj fokozatosan felváltotta a bálnaolajat. Mivel akkorra már egyre kevesebb kifogható bálna maradt, úgy tűnt, hogy az iparágnak leáldozott. Ám a bálnavadászok találtak új, még kiaknázatlan piacokat maguknak. Hidrogénezéssel - egy olyan kémiai eljárással, amellyel a folyékony olajat szilárd vagy félig szilárd zsiradékká lehet alakítani - a gyártók az erős szagot árasztó bálnafélék felhasználásával

emberi fogyasztásra alkalmas szagtalan margarint tudtak létrehozni.

A margarin két fő alapanyaga a zsír és az olaj, amelyek lehetnek növényi, de akár állati eredetűek is. Amikor a 19. század végére már nem volt szükség a kellemetlen halszagú olajra a világításhoz, a margariniparnak nagyon jól jött az akkoriban még bőségesen rendelkezésre álló fajból kinyerhető anyag. Ekkoriban a bálnaolaj volt a legolcsóbb étkezési olaj, nem csod hát, hogy a legtöbb margarin is ebből készült.

A technikai fejlődés tette lehetővé a tömegmészárlást

Nagyjából ugyanebben az időben a norvégok feltalálták a robbanószigonyt, amellyel hatékonyabbá és gyorsabbá vált a bálnák vadászata, valamint egy speciális csúszdát, amely lehetővé tette a leölt állatok feldolgozását a hajók fedélzetén is.

Japán bálnavadászok munka közben Forrás: Wikimedia Commons

Ahogy a gépesített bálnavadászat az 1920-as és 30-as években egyre nagyobb teret nyert, a norvég, brit és japán bálnavadászok olyan mértékben és ütemben vágták le a kék-, az uszonyos és a púposbálnákat, amit ma már nehéz elhinni. Például 1937-ben a fennmaradt információk szerint 63.000 állatot öltek le, és dolgoztak fel.

A cikkünk további érdekességekkel, például a bálnavadászat leáldozásának okával, a következő oldalon folytatódik.