A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Szédítő tempóban változnak a dolgok a Twitternél

twitter, tweet, közzétesz, posztol, telefon kéz, alkalmazás, közösségi méfia, ILLUSZTRÁCIÓ, CÍMLAPKÉP
Vágólapra másolva!
A Twitter nem állítja vissza azonnal azon korábbi felhasználóinak fiókját, akit a közösségi oldal zaklatás, erőszak, a választás és a korononavírussal kapcsolatos félretájékoztatásra hivatkozva zárt ki - közölte szerdán Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa, miután aggályokat megfogalmazó civil szervezetek vezetőivel találkozott.
Vágólapra másolva!

A milliárdos elmondta, hogy az érintettek fiókjainak helyreállítására eljárást dolgoznak ki, ami legalább néhány hétig tart. Elon Musk azt is közölte, hogy a civil társadalom vezetőinek egy csoportjával arról tárgyalt, hogy a Twitter a jövőben milyen eszközökkel lép fel a gyűlölet és zaklatás ellen, valamint a választások integritásának biztosítása érdekében.

Amíg a Twitteren gyűlöletkeltő tartalom és félretájékoztatás terjed, addig a "madár nem lehet szabad" - olvasható a közleményben. Ez utóbbi utalás Elon Musk múlt heti üzenetére, arra, hogy "a madár kiszabadult".

Musk ezt azután közölte, hogy a közösségi médiaóriás tulajdonosa lett, és azt ígérte, a platform a jövőben jobban szolgálja majd a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát.

Elon Musk már a múlt héten bejelentette, hogy azelőtt nem lép tartalmi kérdésekben, illetve törölt fiókok helyreállítása ügyében, amíg létre nem hoz egy tartalomszabályozási tanácsot. Szerdán megerősítette erre vonatkozó ígéretet.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twitter közösségi médiaszolgáltatót, amely hivatalosan múlt pénteken került a tulajdonába. Ezt követően Musk elbocsátotta a Twitter felsővezetőit.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/ In Green

Brutális leépítés jöhet

Eközben újabb fordulat körvonalazódhat a vállalat dolgozóinak lehetséges nagyarányú elbocsátásáról, melyről korábban egymásnak ellentmondó hírek érkeztek, legalábbis a kiszivárhott információk nem álltak fedésben azzal, amit Musk a nyilvánosság előtt mondott.

A Twitter hétezer alkalmazottja több mint felének elbocsátását tervezi Elon Musk a Bloomberg hírügynökség belső vállalati forrásokra hivatkozó jelentése szerint.

Úgy tudják, hogy Musk erről pénteken tájékoztatja az alkalmazottakat, emiatt néhány kivételtől eltekintve mindenkit be is rendeltek a munkahelyére. A Twitter az elsők között tette lehetővé a járvány idején alkalmazottainak a tartós otthoni munkavégzést.

Musk korábban cáfolta a New York Times jelentését arról, miszerint még november elseje előtt bocsátana el Twitter alkalmazottai közül, hogy elkerülje az aznap megnyíló részvényopciók lehívását. A Twitter nem reagált a Reuters érdeklődésére és lemondott az értesülés kommentálásáról.

A Bloomberg News szerdai jelentése szerint az elbocsátás 3700 Twitter alkalmazottat érintene.

A Reuters hírügynökség a héten korábban arról tett közzé értesülést, hogy Musk elbocsátási terve az első körben az alkalmazottak negyedét érintené. Az Axios médiaportál az alkalmazottak "legalább egyharmadának" elbocsátásáról tett említést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!