Bejelentést tett a Magyar Telekom, eljött a búcsú ideje
![retro, dolog](https://cdn.origo.hu/2023/12/576o_v8SpVtASmHnqLrlIpvAByzhJzY-R-6uTjn8XCo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZWQzYzliNzlkMzQ5NTBhODkwYjc0M2YyMWM5ZDcz.webp)
A Magyar Telekom az MTI-nek szerdán küldött közleménye szerint a telefonkönyv megszűnésének hátterében a csökkenő fogyasztói igények állnak, illetve a digitalizáció térnyerése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatása alapján
2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma.
Ennél is meredekebben zuhant az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenés - írták.
A változás az iparágon belül már korábban érzékelhető volt, ugyanis az elmúlt évtizedekben, a digitalizáció térhódításával a nyomtatott és CD-n tárolt telefonkönyvet kiegészítették az online elérhető adatbázisok. Ezek mellett a jövőben az egyetemes tudakozó (11800-as számon) továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, a Magyar Telekom hálózatából pedig a tudakozó a 11818-as számon érhető el.
Cikkünk kiemelt képe illuszráció / forrás: Wikipedia commons