A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNMárton Anna
11:40VívásAnna Marton-Lucia Martin-Portugues
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Így csökkentik áraikat a legnagyobb hazai boltláncok

Lidl
Lidl
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben bekövetkezett az, amit egyes elemzők már tavaly év végén prognosztizáltak: az elmúlt időszak komoly mértékű, és az élelmiszereket különösen érintő áremelkedései után megindult az élelmiszerekárak csökkentése a boltoknál. 
Vágólapra másolva!

Ha csekély mértékben is, de idén év elején, februárban, csökkent Magyarországon az infláció mértéke. Ahogy az Origo megírta, februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ez az érték, ha kis mértékben is, de alacsonyabb volt a januárra mért 25,7 százaléknál. Ezzel a várakozások szerint megtörtént Magyarországon az inflációs fordulat, azaz az árak emelkedésének mértéke csökkenő dinamikára váltott. A kormányzati cél egyébként - Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már február elején beszélt erről -, hogy

az infláció mértékét 2023 végére egyszámjegyűvé törjék le,

amivel nem csak a lakosság és a vállalkozások terhei mérséklődnének, hanem később megnyílna az út ahhoz is, hogy az infláció mértéke visszatérjen a jegybank által kívánatosnak tartottt toleranciasávba (a jegybanki toleranciasáv felső szélét, a 4 százalékot, egyes elemzői értékelések szerint 2026-ban sikerül elérni). Mivel az infláció az élelmiszeráraknál és az energiaráraknál is erőteljes mértékű volt, ezért fontos, hogy a februári inflációs fordulat bekövetkeztével párhuzamosan az élelmiszerjellegű üzletek is felpörgették saját árcsökkentési akcióikat. A legtöbb nagy kiskereskedelmi lánc a beszállítókkal folytatott tárgyalások eredményeként több árucikk, főként tejtermékek, azon belül is sajtok és vajak árát mérsékelte .A cégek egyúttal a saját márkás termékek megnövekedett forgalmáról és a fogyasztók tudatosabb vásárlási szokásairól is beszámoltak.

Illusztráció Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Hétről hétre csökkent a Spar

A nagy hazai kiskereskedelmi láncok közül a Spar Magyarország március közepétől hetente mintegy 1000 termék árát ellenőrzi, és ez alapján dönt azok árának csökkentéséről. Ugyan az árcsökkenéssel érintett termékek köre üzletenként eltérő lehet, de az áruházlánc tájékoztatása szerint akár az is megtörténhet, hogy egy, már promóciós termék árát a következő felülvizsgálat alkalmával tovább mérséklik. Az árcsökkentés mértéke termékcsoportonként eltérő lehet. A vállalat egy másik promóciójában a cég 300 termék árát 2023. április 8-ig befagyasztja azon vásárlók számára, akik fizikai vagy az applikációban rögzített SuperShop kártyájukkal vásárolnak.

A Spar Magyarország a múlt héten arról számolt be, hogy a saját márkás termékeinek forgalmi részaránya értékben 25 százalékról, 30 százalék körülire nőtt az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor a szeszesitalok, a zöldségek, a gyümölcsök, a bio termékek és a friss húsok eladása hónapok óta csökkenő tendenciát mutat, a Spar szerint a vevők nagyon meggondolják, hogy mit, mekkora mennyiségben és mennyiért vesznek.

A cég arra törekszik, hogy versenyképes árakat biztosítson a fogyasztóknak, célkitűzése, hogy a KSH által közölt inflációs érték alatt legyen az áremelkedés a Spar üzleteiben - tették hozzá.

Tudatosak a vásárlók a CBA-ban is

A CBA Kereskedelmi Kft. szintén azt közölte, hogy a saját márkás és az akciós termékek forgalma a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett. Arra is kitértek, hogy

jelentős mértékű árcsökkentést hajtottak végre a trappista sajtoknál és a vajaknál, így a CBA és a Príma üzletekben több mint 20 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Minderre azért volt lehetőség, mert a beszállítók mérsékelték az átadói áraikat, az áruházlánc pedig a kapott engedményt teljesen továbbadta a vásárlóknak.

A CBA hangsúlyozta: amennyiben újabb termékkörök beszerzési ára csökken, akkor az abból fakadó árelőnyt teljes egészében érvényesítik a polci áraikban is.

Illusztráció Forrás: Origo

Tarolnak a saját márkás termékek a Tescóban is

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tapasztalatai szerint is egyre többen és egyre gyakrabban választják az alacsonyabb árú, azonban minőségben kiváló saját márkás árucikkeket, amelyek értékesítése hónapról hónapra nő - közölték. Az MTI kérdésére azt válaszolták, hogy a Tesco az idén január óta több mint 2000 termék árát csökkentette, átlagosan 9,5 százalékkal.

Csökkent a tejtermékek ára az Aldinál

Február elején értelemszerűen még nem lehetett biztosan tudni - pusztán valószínűsíthették azt egyes előrejelzések -, hogy az év második hónapja elhozza az inflációs fordulatot Magyarországon, egyes üzletláncok azonban már a hónap elején átcsökkentést jelentettek be. Az élelmiszerek között is különösen nagyot nőtt a tejtermékek ára az elmúlt időszakban, így nem meglepő, hogy a boltok egy része is ezeken a termékeken kezdte az árak lefaragását. Ahogy arról az Origo is beszámolt, a nemzetközi tej- és beszerzési piacon a február elejére kialakult árcsökkenésre reagálva, az Aldi Magyarország 20 százalékkal csökkentette a kínálatában a legkeresettebb vajak árát. Alig egy hónapra rá pedig a másik, nagyot drágult termékcsoportra fókuszált a cég a tejtermékek körében: az áruházlánc terméktől függően március elejétől 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja magyar beszerzésű trappista sajtjait.

Januártól az Aldi több mint 100 termék árát vitte lejjebb.

Az Aldi Magyarország jelezte, az alapvető élelmiszereknél továbbra is jelentős a kereslet, míg a ruhanemű, a non-food termékek iránt mérsékelt az érdeklődés.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Több száz termék árát mérsékelte a Lidl is

A Lidl Magyarország a múlt héten közölte, hogy az áruházlánc beszállítói partnereivel történt hosszú tárgyalások, valamint a piaci változások teszik lehetővé, hogy további termékei árát csökkenti az idén januári hasonló lépést követően. A közlemény idézte Tőzsér Juditot, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetőjét, aki elmondta:

január elsejével közel 200 termék fogyasztói árát mérsékelték, ez a kör árcius első napjaiban újabb 100 árucikkel bővült, amelyek döntő többsége tejtermék. Egyes sajtok ára 21-25 százalékkal csökkent az áruházláncnál.

A március elején bejelentett árcsökkentésről az Origo is beszámolt. A Lidl tájékoztatása szerint intézkedésüknek köszönhetően egyes árucikkek akár 27 százalékkal olcsóbban érhetők el az áruházakban. Csökkentették egyes száraztésztáik, higiéniai termékek árait is, saját applikációjuk heti kuponos akcióival pedig további, mérsékelt áru vásárlási lehetőséget kínálnak a vásárlóiknak.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Lidl/Gordon Eszter

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!