Egymillió forintot érő aranyhalat fogtak ki Magyarországon
![aranyhal](https://cdn.origo.hu/2023/12/my-J04juKbxp-ZzbSDfbLjlwF4nlyMnGu2oJLfPWGOk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2MTY3N2ZmOGZjNTQxYmVhZmExYjJiZDczYjYyOWNj.webp)
Az 55. SZIN-en a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ) közreműködésével idén is jelölt „aranyhalak" kerültek a Partfürdő tómedencéjébe.
A fesztiválozók bemutathatták a horgásztudásukat egy 60 perces összefüggő horgászat során, a várható nyeremény pedig egymillió forint volt. A játék augusztus 26-án, szombaton 19 óráig tartott, és a SZIN Facebook-oldalán megjelentek szerint sikerült is horogra csalni az egyedi azonosítóval ellátott aranyhalat, így gazdára talált a fődíj – írja a Pecaverzum.
„Kifogták az egymilliós aranyhalat! Három év után először horogra akadt a kincset érő hal"
– közölték a fesztivál szervezői.
Az egymillió forint jogos tulajdonosa a kétszeres utánpótlás világbajnok versenyhorgász, Smányi Szabolcs lett. Korábban, 2021-ben és 2022-ben akasztották a nyakába a legfényesebben csillogó érmet, amelyet a magyar csapat tagjaként ért el - teszi hozzá a Blikk. Emellett csapatban 2018-ban és 2023-ban ezüstérmet nyert, 2021-ben pedig egyéniben ünnepelhetett bronzérmet.
(Cikkünk kiemelt képe illusztráció!)