Hihetetlen, mennyibe kerül Azahriah cipője, amiben besétált a jegyirodába

Azahriah
Vágólapra másolva!
Azahriah az öltözködésével is feltűnést kelt, ugyanis kedd délelőtt egy több mint 300 ezer forintot érő Balenciaga cipőben sétált be a körúti jegyirodába.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo megírta, a 21 éves előadó Puskás Arénában rendezett koncertjei körül óriási őrület van. Kedden is a Broadway jegyiroda 10 órai nyitása előtt már hosszú sorban várakoztak az emberek a pesti Károly körúton, hogy jegyet szerezzenek Azahriahnak az arénában tartandó harmadik koncertjére.

A sorban állók jutalma az volt, hogy találkozhattak az ország fiatal zenei bálványával, ugyanis nem sokkal 10 óra előtt Azahriah is megjelent a körúton, majd besétált a jegyirodába

- írja a Blikk.

Ekkor vette észre a Sneakerspotter.hu Instagram-oldal szerkesztője, hogy milyen különleges lábbelit hord a népszerű zenész:

„Azahriah ma személyesen is ellátogatott a jegyértékesítő irodába Budapest belvárosában, ahova a fenti kép alapján egy Balenciaga Speed Knit Trainerben érkezett. Ahogy a nevéből is kiderül, ez egy kötött, zokniszerű felsőrésszel rendelkező, magas szárú cipő, aminek elég egyszerű, de annál jellegzetesebb a megjelenése. Valaki vagy szereti vagy utálja, mindenesetre itthon is számos celeb lábán feltűnt már korábban.

A retail ára az 'olcsóbb' Balenciaga cipők szintjén mozog, és hasonló áron (vagy kevesebbért) lehet megkapni a másodpiacon is, mivel készletről megvásárolható a boltokban. A listaár: 895 USD, azaz kb. 325.000 HUF" – olvasható a Sneakerspotter.hu Instagram-felületén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!