A statisztikák is igazolják, hogy péntek 13-án több a baleset, úgyhogy jobb, ha holnap résen lesz

péntek 13
Vágólapra másolva!
Január 13-a után októberben idén már másodjára esik péntekre a hónap 13. napja. Arról, hogy ez a nap mennyire szerencsés vagy szerencsétlen, megoszlanak a vélemények, de a Szerencsjáték Zrt. korábbi felmérése szerint a magyar lakosság kétharmada babonás, és a balszerencsét hozó hiedelmek közül a péntek 13-ban hisznek a legtöbben. Az Allianz Hungária Zrt. elmúlt 15 évének kárstatisztikáját megvizsgálva péntek 13-án valóban több kár ér minket, mint egy átlagos pénteki napon, ezért a biztosító mindenkit fokozott elővigyázatosságra int, főként az utakon.
Vágólapra másolva!

Régi félelem él az emberekben a 13-as számtól

A pénteki nap és a 13-as szám önmagukban is szerencsétlen szimbolikát hordoznak, együtt pedig még nagyobb hatással bírnak a babonások szerint. A 13-as számot több vallásban és kultúrában is a tökéletlenség szimbólumának tartják,

a számtól való félelem egészen az ókorra vezethető vissza, a pénteki naptól való ijedelem pedig bibliai eredetű.

A péntek 13-at övező jelenségnek külön neve is van: friggatriszkaidekafóbia, amelyben a „Frigga" a norvég istennő nevéből származó péntekre (angolul Friday), a triszkaidekafóbia pedig a 13-as számtól való félelemre utal.

Az angolszász társadalmakban sokszor a mai napig nincs 13-assal számozva házszám, hotelszoba, emelet vagy éppen kórterem.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Valóban több a kár péntek 13-án

Akár babonásak vagyunk, akár nem, a tapasztalatok szerint péntek 13-án valóban nem árt kicsit jobban odafigyelnünk magunkra és a környezetünkre, már csak azért is, hogy ne generáljuk akár magunk a baleseteket - írja közleményében a biztosítótársaság. Az Allianz Hungária Zrt. szakértői az elmúlt 15 év nem-élet ágazat lakossági kárstatisztikáit áttekintve megállapították, hogy mind az autók, mind a lakások esetében

átlagosan több kár történt a 13-ára eső, mint az átlagos péntekeken, és az összes többi nappal összevetve is kiemelkedő a péntek 13-i károk száma.

A vizsgált időszakban (2008.01.01 – 2023.09.09.) összesen 819 db péntek volt, amiből 27 db esett 13-ára. Ezeken a napokon a pénteki napok átlagához képest csaknem 10 százalékkal, a hét többi napjának átlagánál pedig több mint 15 százalékkal magasabb volt a kárbejelentések száma. A kötelező gépjármű és a casco-biztosításokat tekintve összesen csaknem 25 százalékkal, a lakások esetében pedig 10 százalékkal érkezett több kárbejelentés a társasághoz a 13-i péntekeken egy átlagos naphoz képest.

Az elmúlt 15 év legsúlyosabb péntek 13-ája 2010 augusztusában volt, amikor egy hatalmas vihar miatt összességében közel ötször annyi káresetet rögzítettek az Allianz Hungária Zrt. munkatársai, mint egy átlagos napon, a lakásokat nézve pedig nyolcszor annyit.

A gépjárművek esetében az átlagos péntekeken is kifejezetten magas a károk száma – csaknem 20 százalékkal magasabb az összes nap átlagánál –, mivel ilyenkor vélhetően többen kelnek útra, és a munkahét végén fáradtabbak is az emberek.

Több a gépjárművekhez köthető baleset is ezen a napon (illusztráció) Forrás: THAM KEE CHUAN/Tham Kee Chuan

Péntek csak második a rangsorban

Az összes napot vizsgálva a pénteki kárbejelentések száma egyébként csak a második a rangsorban, a legtöbb kárt jellemzően hétfőnként jelentik be, az összes nap átlagához képest 25 százalékkal, a legnyugodtabb napnak számító vasárnap átlagánál pedig 70 százalékkal többet. Az Allianz szakértői szerint a hétfői kiugrásnak az is lehet az oka, hogy a hétvégén történt eseteket is hétfőn jelentik be az érintettek.

Nemcsak péntek 13-án, a hét többi napján is érdemes tehát körültekintőnek lennünk és a megfelelő biztosításokkal felkészülnünk a váratlan és kellemetlen eseményekre, hogy ha még be is következik a baj, enyhítsük a minket ért anyagi kárt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!