Kiemelt jelentőségű beruházás indul a Mátrai Erőmű területén

Otthonod melegsége a Te kezedben van! – Hőszigetelő rendszer kisokos Kőzetgyapot
Vágólapra másolva!
Kőzetgyapotgyár épül Halmajugrán a MIP Zrt. beruházásában. A cég részéről jelentős piaci érdeklődést remélnek ezen termékek iránt a nettó zéró energiaigényű házak építése, de az ukrajnai háború utáni újjáépítés miatt is.
Vágólapra másolva!

A kormány nemzetgazdasági szempontból, valamint gazdaságfejlesztő és munkahelyteremtő jellegéből fakadóan is kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a napokban egy meg nem nevezett, halmajugrai építőipari alapanyag-beruházást. A projektről azonban már tudható néhány fontos részlet a közmeghallgatáson elhangzottak alapján, amelyről a Heol.hu tudósított.

Megkezdődik egy kőzetgyapotgyár építése mintegy 20 milliárd forintból a Mátrai Erőműtől bérelt 10 hektáros területen.

A földmunka az ősszel indul, a technológiát 2024 májusa és októbere között telepítik, majd következhet a próbagyártás. A piacon 2025 januárjától jelenne meg az 1,2 hektár alapterületű üzem terméke.

A beruházó a budapesti MIP Alapanyaggyártó Zrt. A társaságot a fenti beruházásra 50-50 százalékos tulajdonosi hányaddal alapította idén a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. Terméküket belföldre és a régiós piacra szánják, 2027-től jelentős igényre számítanak iránta a nettó zéró energiafelhasználású házakkal kapcsolatos uniós irányelv miatt, ahogyan az ukrajnai háború utáni újjáépítés is óriási keresletet generálhat. A záhonyi határátkelő bő 200 kilométerre van Halmajugrától.

A kőzetgyapot használható többek között épülethomlokzathoz, válaszfalnak, lapostetők szigetelésére és hangszigetelésre Forrás: Thinkstock

A kőzetgyapot alapanyagai a bazalt, kohósalak, bauxit és dolomit vagy mészkő. A kész áru használható például épülethomlokzathoz, válaszfalnak, lapostetők szigetelésére és hangszigetelésre is - írja a Világgazdaság.

A gyár kapacitása évi 35 ezer tonna lesz, a munka négy műszakban folyik majd.

A gyár mátrai megjelenése beleillik a Mátrai Erőművek ambiciózus, megvalósulófélben lévő ipari parki tervébe. E tervek mintegy három éve, a lignitblokkok majdani leállítása miatt kerültek előtérbe. A parkba, amelynek az üzemeltetéséhez mintegy 1100 dolgozóra lesz szükség, új iparágakat, új ipari teljesítményeket kívánnak bevinni.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!