Egy szőke bombázó milliókat keres azzal, hogy megalázza a férfiakat

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, vannak olyan férfiak, akik annyira szeretik, ha megalázza őket egy nő, hogy még hatalmas összegeket is képesek érte fizetni. Sharna Beckman OnlyFans-modell úgy döntött, kihasználja a helyzetet, és profitál a férfiakból.
Vágólapra másolva!

A gyönyörű szőke bombázónak annyira bejött az üzlet, hogy volt olyan hónap, amikor 220 000 dollárt is keresett, ami nagyjából 88 millió forintnak megfelelő összeg. Sharna három éve űzi a "szakmát", elmondása szerint az előfizetőinek többsége azt akarja, hogy megalázza őket, és becsmérelje a nemi szervüket, amiért az túl kicsi.

Sharna Beckman. Fotó: Instagram

 

Emlékszem, volt egy rajongóm, aki olyan videókat küldött nekem, amelyeken meztelenül volt és csak egy magassarkú cipőt és kézitáskát viselt, majd a cipő sarkával elkezdte nagyon erősen ütni a péniszét

–árulta el a Yahoo-nak.

A lány a megaláztatások mellett más igényeket is kielégít, valamint „barátnő élményt” is kínál az előfizetőinek. Sőt büszkén vállalja hogy ebből él.

Mindig is tudtam, hogy a szexmunkával akarok foglalkozni. Szeretem felfedezni a szexualitásomat és új dolgokat kipróbálni; ez egy teljesen új világot nyit meg számomra.

mesélte a karriertörekvéseit. 
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!