Nagyon jó hírt kaptak a magyar családok: árfigyelőt kap az otthonfelújítási program

Vágólapra másolva!
Online építőanyag árfigyelő rendszerrel egészül ki az 1990 végéig megépült családi házak energiakorszerűsítését célzó Otthonfelújítási Program. A várakozások szerint ez segít mérsékelni az építőanyagok árait, ami sok családnak teheti még könnyebbé a felújítást.
Vágólapra másolva!

Közzétették az Otthonfelújítási Program (OFP) részleteiről szóló tervezet társadalmi egyeztetésre szánt verzióját, amely az esetleges módosításokkal léphet majd életbe. Jelentősen bővítheti a pályázók körét, hogy a program keretében az 1990 végéig megépült épült családi házakat lehet korszerűsíteni állami támogatás segítségével. 

A megjelent tervezet szerint a zártkerti és külterületi ingatlanok tulajdonosai is pályázhatnak és minimális tulajdoni hányadra sincs előírás. 

A felújítás 6 millió forintos kamatmentes kölcsönből finanszírozható, amiből 2,5-3,5 millió forintot nem kell visszafizetni a feltételek teljesülése esetén.  Az induló program várható főbb feltételeit az Origo is bemutatta.

A tervezetben szereplő új elem, hogy a vissza nem térítendő támogatás összege 5 százalékkal tovább növelhető, ha a kötelezően előírt 30 százalék helyett 40 százalékos energiahatékonysági javulást ér el a pályázó.

falu,  családi ház, családiház, Kádárkocka
Komoly segítséget jelenthet az otthonfelújítási támogatás a régebben épült családi házak tulajdonosainak
Fotó: Shutterstock

Olcsóbb felújításokat hozhat az építőanyag árfigyelő

Az otthonfelújítási program pályázati tervezetéből az is kiderül, hogy új árfigyelőt rendelnek hozzá. Ennek segítségével online és naprakészen lehet nyomon követni a felújítási munkálatokhoz szükséges építőanyagok árait. “Az online építőanyag árfigyelő viszont olcsóbb lakásfelújításokat hozhat azok számára is, akik nem pályáznak az otthonfelújítási programban. 

A legolcsóbb építőanyagokat ugyanis néhány kattintással megtalálhatják a tulajdonosok, ami versenyhelyzetet teremt a kereskedők és a kivitelezők számára is

 – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Balog László azt is hozzátette, hogy az otthonfelújítási program támogatására pályázók számára fontos előírás lehet, hogy 

a 2024. május 1-én érvényes lakcímkártyával kell igazolniuk, hogy az adott ingatlanban élnek.

Fontos feltétel az is, hogy a kamatmentes kölcsön futamideje alatt vagy visszafizetése előtt a felújított ingatlant nem lehet értékesíteni.

Sokat lehet spórolni a korszerűsítéssel

A programhoz igénybe vehető állami támogatás és kedvezményes hitel feltétele, hogy a korszerűsítés eredményeként 30 százalékkal csökkenjen az adott ingatlan energiafogyasztása. “Amennyiben a felújítandó házban régi, hagyományos gázkazán üzemel, akkor egy kazáncserével már elérhető a programban előírt 30 százalékos megtakarítás”– mondta a netkazan.hu-t működtető Hüperion Kft. tulajdonosa, Kravecz Richárd. Hozzátette: azért a kazáncserével érdemes kezdeni, mert enélkül hiába lesz leszigetelve a ház, a régi, elavult gázkészülék nem fog hatékonyan működni és az élettartama is csökken. 

A kazáncserével azért is érdemes sietniük a pályázóknak, mert ezeket csak a 2024 végéig megkötött kölcsönszerződésekből lehet finanszírozni. 

Az otthonfelújításra a fő szabály szerint 2024. június 3-tól 2025. december 31-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani, azonban a 108 milliárdos támogatási keret ennél hamarabb is elfogyhat.

Kisebb lehet a hiteltörlesztő is

A money.hu vezetője, Korponai Levente arról beszélt, hogy a jelenlegi tervek szerint az Otthonfelújítási Programban azok vehetnek részt, akik a jövedelmük alapján hitelképesek és elő tudnak teremteni 1 millió forint önerőt.

“A felújítási beruházás összege ingatlanonként 7 millió forint lehet. Az 1 millió forintos önrész mellé jön a kedvezményes, maximum 6 millió forintos kamatmentes kölcsön. Újdonság a tervezetben, hogy a hitel futamideje a korábban ismert 8 év helyett 10 év lesz, aminek köszönhetően a havi törlesztőrészlet az ötödével is csökkenhet” – tette hozzá Korponai Levente. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!